’Együtt létezzen, akár nyugvópontok nélkül egy többszólamúság…’

A Hólyagcirkusz ebben az évadban feltűnően sokszínű színházi programmal jelentkezik. Nem titkolt céljuk ezzel az általános észrevétlenségből kitűnni, és színházi létre újra meg újra, cselekvő módon reflektálni. A társulat egyik alapítótagját: Rácz Attilát, többek között az új kezdeményezésekről, a műhelymunka tapasztalatairól és a készülő Kant előadásról kérdeztük.

A neveteket, hogyan kaptátok? Mit jelent az, hogy Hólyagcirkusz? 

Az első előadásunk azt a címet viselte, hogy Hólyagcirkusz. Akkor ez egy hangszerhez: a hólyaghegedűhöz kötődött. Ez egy régi középkori hangszer, amely domináns eleme volt az előadásnak. A cirkusz, pedig az alaphelyzetből jött, hogy egy cirkuszi trupp -zenebohócok truppja- próbálja eljátszani a Pisztráng - ötöst és mindenféle zenei gyakorlatokat végeznek eközben a hólyaghegedűkön. Innen jön: a cirkuszi trupp tagjainak az egymással való küzdése, illetve a hólyaghegedű.

Napjainkban egyre több társulat, színházi műhely alakul, amelyek valamilyen szinten mind az alternatív színház körébe sorolhatóak. Ti több mint tíz éves múlttal a hátatok mögött hol helyezitek el magatokat ezen a palettán? 

Ezt a területet egy folyamatos megújulás jellemzi. Mindig is jöttek létre struktúrán kívüli társulatok, ami az érdekes inkább, hogy a közelmúltban két olyan társaság is alakult, a KoMa és a HOPPart, amelynek tagjai a Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett osztályokból kerültek ki. Gyakorlatilag fiatal, diplomával rendelkező színészek azt az utat választják, hogy nem egy intézmény szerződött színészei lesznek, hanem maguk próbálnak meg saját sorsukról dönteni, és önállóan hoznak létre produkciókat, vállalva ennek minden nyűgét, baját. Ez, ami új! Nyilván ebben a nyitásban óriási szerepe van a tanároknak: Ascher Tamásnak, Novák Eszternek, Máté Gábornak. A Hólyagcirkusz társulatának az első színháza a Stúdió ’K’ volt, ahol az első előadás 1997-ben létrejött. A Stúdió ’K’ a hetvenes évek meghatározó, struktúrán kívüli csoportosulása volt, tagadhatatlan a két csoport között valamiféle kontinuitás. De azzal együtt, hogy tizenkét éve működünk, a Hólyagcirkuszról, mint alternatív színházról, keveset beszélnek.

Mi lehet ennek az oka? Hiszen külföldön számtalan helyen felléptetek, hatalmas sikereket elérve.

Az egyik, hogy saját ellentmondásaink közé tartozik egyfajta kommunikációképtelenség, és ez a jellegzetesség vonatkozik az előadásaink esztétikájára is. A másik, hogy a mainstream-et máshogy határozzák meg. A magyar színházkritika nem mélyül el nagyon abban, hogy ezek az előadások milyenek. Elszomorító, hogy az, amit teszünk, valahogy nem vitaképes, miközben azért csináljuk, mert nekünk nagyon sok vitánk van azokról a problémákról, amelyek egy-egy előadásunkban központi, szervező elemként megjelennek. Talán lassan ez is változik.

Tavaly nyáron, első alkalommal rendeztetek egy Hólyagcirkusz tábort: mennyire tekinthető sikeresnek ez az új kezdeményezés? Hogyan mutattátok be a ’Hólyagcirkusz-módszert’ a fiataloknak? 

A társulat nagyon különböző emberekből tevődik össze és a lényege az, hogy nincs rendezője egy-egy produkciónak. A próbákon folyamatos vitahelyzet van, de amikor az előadásaink bemutatásra kerülnek, a rengeteg dramaturgiai, meg mindenféle probléma ellenére, mégis olyan kohéziót látni, ami újszerű, szokatlan. Egymás szempontjait, érvelését megismerve teljes biztonságban vagyunk. Az előadások befejezetlenségei, megoldatlanságai, amik számunkra természetes módon maradnak vissza a konfliktusokkal teli próbafolyamatból, mások számára is érthető személyes problémákká válnak. A táborban teljesen sikerült elfogadtatni és megértetni a résztvevőkkel, hogy a próbafolyamat során az egyik legfontosabb, hogy miként lesz köze ily módon az embernek egy-egy munkához. A mi előadásainkban egy meghatározó elem van: a zene, ami dramaturgiai szempontból nagyon fontos. Fontos számunkra, hogy együtt létezzen, akár nyugvópontok nélkül egy többszólamúság.

A táborban, hogyan fogadták a résztvevők ezt a kiindulási alapot? 

Eleve volt egy olyan struktúra a táborban, hogy kevert csoportokkal dolgoztunk, és a társulat öt alapítótagja egyik nap az egyik csoportra, másik nap a másik csoportra hatott. Folyamatosan azt hívtuk elő a résztvevőkből, ahogy napról napra teljesen más gondolatmenettel találkozhattak a részünkről, hogy ugyanúgy a saját csoportjukon belül is ismerjék fel ezeket a különbözőségeket. Ez egy jóízű dolog volt. Azt szeretnénk, hogy vigyük tovább, ami elkezdődött. Ebben az évadban egy workshop sorozatot indítunk. Minden hónap első hétvégéjén, egy műsoron nem lévő, régi produkciónkat újra előveszünk. Megpróbáljuk feléleszteni ezeket az előadásokat a tábor résztvevőivel együtt. Mi megmutatjuk a zenéket, szöveget, jelmezeket, díszleteket, és ők mindenben szabadkezet kapnak. Kifejezetten nem az eredeti előadások rekonstruálása a cél, hanem hogy valami új szülessen.

Aki szeretne a workshophoz csatlakozni, az még megteheti? 

Mi azt szeretnénk, ha ezeket a csoportokat megtöltenék a táborosok, de lehetséges az is, hogy évad közben ezeket a workshopokat megnyitjuk.

Ebben az évadban lesz zenei műhelyetek is. Ezt, hogyan képzelitek el? 

Az előadásaink zenei világát alakító Szőke Szabolcsnak több zenekara is van, amelyek igen meghatározó szerepet töltenek be a magyar zenei életben. Ezek a formációk rendszeresen játsszák színházi producióink zenei témáit. A műhely valójában egy koncertsorozat lesz, ahol átdolgozva, kibővítve hallgathatja meg a közönség a Hólyagcirkuszos zenei témákat.

Az új bemutatótok a Kant c. előadás, ennek mi az érdekessége? 

Az a problémavilág, ami a címadó darab szerzőjének Thomas Bernhardnak az írásaiban megjelenik, régóta érdekel minket: milyen sorozatos kudarcélményeken keresztül szembemenni egy állandóan, teljesítménykényszeres világgal. Lényegében akárcsak Bernhard mi is ügyetlenségeken keresztül jutunk el az emberi nagysághoz. Mindez az új bemutatóban is leginkább a cirkuszi bohócok esetlenségéhez lesz hasonlatos.

A Kant esetében mi az alaphelyzet? 

A filozófus Amerikába utazik, hogy visszanyerje a látását. A hajóútról szól az előadás, de valójában sokkal többről, arról, hogy Kant mennyire nem élhet máshol, csak egy ilyen köztes állapotban: két part között egy elsüllyeszthetetlennek hitt hajón.

A zene hogyan jelenik itt meg? 

A hajó mozgását, útkeresését hívja majd elő, vagy az utazóközönség belső lelki mozzanatainak dinamikáját jeleníti meg, de ahogy az megszokott, most sem klasszikus hangszerek szolgáltatják majd a zenét.



-hesse-