Hangulatok a Foglalkoztató c. darab próbáján

Szavak sokaságából...


5 szereplő, instrukció, vákuum, „nem húzunk”, Pesti Est, 18 jelenet, beállás, író-rendező, szürke, részpróba, szerda, humanoid, éjszakai/elemző próba, „édes-bús”, munkainterjú, változás, átállás, játék játék, „Itthon vagyunk”, együttgondolkozás, lejárás, „Ne essünk szét”, szövegösszemondás, irodatorna, a foglalkoztató, „Pöcc”, szünet, szünet, rebarbara, gerjedés, piszkos jelent, egyben, jelenet, fényváltás, „Pöcc”, m(b)aszkok, „Nézz le az erkélyről forró nyár derekán a véres földre, könnyezik a flaszter.”, szerep, B-612-es kisbolygó, a jelenet kipucolása, hajtogatás, egybemenés, főpróba, széktörés, kitartott pillanat, „a két Lotti egyedül”, mikrofon, hentes, szünet, „Nagyon baba”


…összeáll a halmaz, ez lenne az előadás.


Fejes Veronika


Kiss Márton: Foglalkoztató

Premier: április 26. hétfő 19:30, MERLiN Színház

MERLiN & Madhouse Company: Stones in His Pockets

Madhouse Theatre Company are delighted to be reunited with the Merlin Theatre. Together they are reviving the hugely popular show by Marie Jones, Stones in His Pockets.

Performed by: Matt Devere and Mike Kelly

Directed by: László Magács

April 1

At the second meeting for "This is Hungary. That's why!" we devided the participants into four groups. For the first round each of these groups were asked to improvise on a theme, such as

- Working together in multicultured groups

- Going shopping and not getting what you want

- Learning a foreign language

- Helping a foreigner, as if she/he was mentally disabled

After this first round, we asked the groups to find an improvisation theme themselves and to perform it. Scenes that came out were

- exciting studentlife and how to get pregnant from your philosophieteacher

- making a complaint in an office, without even getting a form filled, because you don't remember your mother's maiden name and her birthday

- a couple sightseeing on a tramway without a ticket, and starting off a fight, on who should have bought the ticket.

-Mixed parents seeing the teacher of their daughter in an English-language school, and starting to fight, wether the girl should be a ballettdancer or a professional boxer.

The scenes the groups came up with in both rounds were witty and well concepted, with a good feeling for the audience aswell. We thank all participants for the inspiring work!

For the next round, we ask all volunteers, to bring a short "Monologue", a text they'd like to try on stage. Everyone is free to chose anything, from a self-written-text, a poem up to Hamlet - if you like. Language is also choseable, we only ask you to bring an English or Hungarian translation in order to help us understanding you!

Alice Müller

Next Interkult ArtCourt with stand up comedy show and Hunglish casting: 3rd May 2010

„Mi más is lehetnék: csak csönd neked.”- Interjú Béli Ádámmal és Lovas Rozival

Cseh Tamást barátai és kollégái születésnapi ünnepséggel lepték meg 1995-ben a Merlin Színházban. Jordán Tamás szavalt, Jancsó Miklós pedig pörköltet főzött. Ugyanitt, 15 évvel később sajnos már csak emlékkoncertet adhatnak Cseh Tamás tiszteletére a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatói. Az est folyamán újra meghallgathatjuk Dodó néni, Ica és a ravaszdi Shakespeare William történetét, újra feleleveníthetjük annak az átkozott 74-es évnek az emlékét, újra szerelmesek lehetünk Editbe, vagy Juditba és eljátszhatjuk, hogy a tangó újra divat. Béli Ádám és Lovas Rozi mesélnek arról, hogy mit jelent számukra a zenész, milyen élmények fűzik őket a dalaihoz és, hogy hogyan jött létre a koncert.

Az előadás plakátján a következőket olvashatjuk: „a kaposvári harmadéves színészhallgatók Cseh Tamás koncertje- hálával, emlékül.” Mit köszönhettek, vagy köszönhetünk Cseh Tamásnak?

Béli Ádám: A koncert előtt semmiféle kapcsolatom nem volt a Cseh Tamás életművel. Igazából kicsit tartottam is az előadástól, mert nem állt hozzám túl közel az a gitárkíséretes énekbeszéd, amit csinált. De a véleményem nagyon megváltozott miután végighallgattam az életművét. Élmény volt egy-két számát úgy játszani, hogy az előadás kapcsán olyan emberekkel beszélgethettem, akik személyesen is ismerték. Ezáltal jobban körvonalazódott Cseh Tamás emberi és zenész alakja. Úgy érzem, hogy sikerült megismernem egy nagyon aktív, a dolgokról valamit nagyon erősen gondoló művészt. Ez pedig különösen fontos, hisz minél több eredeti figurával találkozik az ember, annál szélesebb spektrumát látja a világnak és az élmények révén színesebbé válik maga is. Én ezt köszönhetem Cseh Tamásnak, illetve azt, hogy megismertetett egy olyan világ hangulatával, légkörével, ami a történelem és irodalomkönyveimből már kimaradt.

Lovas Rozi: Nekem a szüleim is szerették Cseh Tamást, ezért én ismertem és hallgattam is őt korábban, sőt voltam sok koncertjén is. Az a korszak, amiről ő mesél már távol áll tőlem. Bár pont beleszülettem, de már semmit nem tapasztaltam belőle. Sokat olvastam erről a korszakról, de Ő az, aki számomra a legjobban képes átadni ennek az időszaknak az érzelmi világát, a feszültségét. Talán azért, mert Ő egy varázsló. Annyira személyessé teszi a történeteket, hogy én abból nem csak azt értem meg, amiről a konkrét dalok szólnak, hanem az egész környezetet is, melyben születtek.

Ha jól számoltam 26 szám hangzott el a koncerten. Mi alapján lettek a dalok kiválasztva?


B.Á.: Az egész Cseh Tamás életműből válogathattunk, de volt egy irányszám, hogy fejenként 2 dallal kell előállnunk. A vizsgaműsorban 30, a koncerten pedig 26 számot adtunk elő. Miután közösen feldolgoztuk a dalokat, igyekeztünk az előadásba valamiféle dramaturgiát fűzni a hangulat fokozása érdekében.
L.R: Mindenki maga választotta ki a saját dalait az alapján, hogy neki melyik tetszik, melyik mond valamit. A zenei részeket viszont abszolút mi költöttük. Aki értett hozzá, például Ádám, teljesen kitalálta magának, hogy hogyan szólaljon meg a száma a hangszerekkel. Bár Cseh Tamás egyedül, egy szál gitáron játszott, nálunk már az elején nyilvánvaló volt, hogy mi többen fogunk különböző hangszereken. Úgy gondoltuk, annyi szabadságunk lehet, hogy megpróbáljuk újjáformálni a dalok hangzásvilágát.


Értsem úgy, hogy összeültetek és zenét írtatok?! Hihetetlen.

B.Á.: Igen, az összes szám hangszerelése, újra fogalmazott hangzásvilága a mi munkánk gyümölcse. Amikor akadt egy kis szabadidőnk, akkor bementünk az egyik Mesterség termünkbe és elkezdtük próbálni a dalokat. Ha valaki hozott egy számot, hogy azt szeretné elénekelni és volt hozzá ötlete, hogy ilyen és olyan hangszer legyen a kíséret, akkor azt mi megpróbáltuk a zenei tudásunkhoz mérten megvalósítani. Olyan is volt, hogy éppen hallottam, ahogy próbáltak valamit felrakni a srácok és eszembe jutott, hogy én még ebben a dalban zenélnék x hangszeren és berohantam a terembe, felkaptam a hangszert és beszálltam. De Rozs Tamásnak is sok javaslata volt, olykor elvett, máskor hozzátett motívumokat. Például a közös számok az ő keze munkáját dicsérik. Az egész olyan volt, mintha csak hobbiból zenélgettünk volna.


Az előadás kapcsán felmerül a kérdés, hogy színházat vagy koncertet látunk?

B.Á.: Színészeknek tanulunk, ezért ösztönösen jön, hogy színházat vigyünk a dolgainkba.
L.R.: Igen és nem is kell, hogy ez el legyen döntve. Láthatóan koncert jelenség zajlik a színpadon, de zenészek helyett színészek játszanak.
B.Á.: A kritikákban, amiket mostanában olvastam a budapesti és a kaposvári Cseh Tamás estünkről, sokszor említenek a dalok előadása helyett alakítást. Hasonló a helyzet, mint az operett vizsgánknál, hogy aki nem tud annyira jól énekelni, az a színészettel próbálja áthidalni ezt a hiányosságot. Van, aki úgy tudja jobban kifejezni az érzéseit a dalokban, hogyha nem zenészként, hanem színészként fogalmaz.


A következőkben egy kis asszociációs játékra szeretnélek invitálni titeket. Cseh Tamás dalcímeket és idézeteket fogok mondani, és kíváncsi lennék arra, hogy milyen gondolatok, élmények jutnak az eszetekbe róluk.


„Légy ma gyerek és játssz megint velem, Emlékezz, ahogy én emlékezek, Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk” (Tangó)


L.R.: Nekem erről az jut eszembe, hogy zongorázok, Mónika (Páll Mónika- a szerk.) hátrafele vigyorog, és nagyon élvezzük, amit csinálunk.
B.Á.: Én mindig úgy szoktam rákérdezni, hogy „a bolond szám jön”? Nagyon tetszik ebben a dalban, hogy van benne zeneileg egy ilyen nagyon izgalmas feszes tangó, de a refrént pontosan úgy sikerült zeneileg megfogalmaznunk, amiről a szöveg szól.


A színészetet mennyire tartjátok játéknak?


L.R.: Játék, hiszen a fantázia szüleménye az egész, de komolyan van véve és emiatt lehet nézőként leesett állal figyelni. Amikor fent vagyok a színpadon, az számomra teljesen komoly, de sose szabad elfelejteni, hogy ez csak egy játék.
B.Á.: Mondhatni, hogy a színészet véresen komoly játék. Szerencsére még nem érzem ennek az élettétjét, ezért nem kell azon gondolkodnom, hogy ez egy játék vagy sem. Egyszerűen csak próbálom minél jobban csinálni és minél többet magamba szívni abból, amit a környezetünktől és a mestereinktől kapunk. De mindezt olyan derűvel, mintha a gimiben valamilyen hobbit űznék a suli mellett, amit nagyon szeretek.


„Előre sohase hátra, de jó, hogy nem vagyok árva…” (Désiré Apja)

L.R: Annácska (Boros Anna) papájáról szól… (nevet)
B.Á: (nevet) Furcsa véletlen, hogy amikor ezt a dalt próbáltuk, pont lőttük be Annácska laptopjáról a projektort és a „Főnök” (Cseh Tamás) arca helyett Annácska szüleinek a képe jelent meg a háttérben. Nekem ez a legerősebb asszociációm, hogy Annácska énekli, hogy „nem vagyok árva” és szülei pedig ott mosolyognak a háttérben.


Ha már a családnál tartunk, a szüleitek hogyan fogadták azt a döntést, hogy a színészi pályát választjátok?


L.R.: Nálunk ez nagyon nehéz téma volt. Sokáig csak múló hóbortnak tekintették az érdeklődésemet a színészet iránt. Azt hiszem apukámnak csak szép lassan, nagyjából mostanra sikerült megbarátkoznia ezzel az egésszel. A Tom Jones és a Cseh Tamás koncert kapcsán beszélt először igazán rólam, mint színészről, sőt még elemzett is! Ez nagyon jól esett.
B.Á.: Szerencsére minden szeszélyemnél feltétlen bizalmát és támogatását élveztem a családomnak, ez nem volt másképp a színészettel sem. Abszolút pozitívan fogadták és egy pillanatig sem aggódtak, hogy én ezt akarom választani, sőt drukkoltak, hogy sikerüljön. Nagyon sok pozitív energiát tudok meríteni a családomból.


„Most múlik pontosan, engedem hadd menjen…” (Quimby)

B.Á.: Elhangzik egy Quimby zenei-idézet Keresztény Tamás osztálytársunk számában, ami abszolút az ő találmánya. Nagyon erős párhuzamot érzett A jobbik részem c. szám és a Quimby dala között. A sors furcsa fintora, hogy a hangnembeli eltérés sem olyan nagy, hogy különösebben észlelhető legyen, így kellemesen szólal meg az idézet a szám abszolút szerves részeként. Ezzel elkövetett egy olyan dolgot, ami nekem rettentően szimpatikus, hogy aktualizálta a dalt a hallgatóság és saját maga számára. Szerintem baromi jó élményt lehet ezzel okozni a nézőknek. Emellett egyfajta tisztelgés is a Quimby előtt, hogy beleillesztettük őket az ügyünkbe.


„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?” (Budapest)

L.R.: A dal központi kérdése, hogy vagy itt maradok vagy elmegyek örökre, a mi esetünkben nem olyan konkrétan szól, mint akkor, amikor íródott. Ez a mi közös számunk: közösek az impulzusok, amik minket érnek, nekünk ez a dal sokkal belsőbb, személyes dologról szól.
B.Á.: Nekem mindig más az érzésem, mikor Pesten vagy Kaposváron játsszuk. Úgy érzem, ha Kaposváron vagyunk, akkor kicsit elvonatkoztatunk, hogy mi itt vagyunk vidéken és vajon hova is vezet tovább az út.
L.R.: A koncerten, mikor énekeljük, hogy „neve is van..” nem mondjuk ki, hogy Budapest. Amikor Kecskeméten a kocsmában játszottuk és rájöttek, hogy ez a szabály, akkor másodszorra bekiabálták, hogy Kaposvár. Szeretet volt benne. Nem azt jelentette, hogy ott maradunk, hanem, hogy mi vagyunk azok.
B.Á.: Kivétel nélkül szeretjük ezt a műsort, nagyon jól összerázta az embereket. A zenélés élménye valami egészen fantasztikus pluszt ad egy közösség életében. Tényleg minden számnak meg van a lenyomata bennünk, de úgy érzem, néhány szám élménye számunkra változhat attól függően, hogy hol adjuk elő és milyen közönségnek.


„Őrjöngő bárány az üres lakásban, látod, míg ott vagy a lenti vásárban, egy világot szétdarabol." (Bárány az üres lakásban)

B.Á.: Nagyon nehéz dolgom volt a dalválasztásnál. Egyrészt mivel nem ismertem Cseh Tamás életművét, másrészt azért, mert nagyon későn álltam neki keresni, és az összes dallamosabb számot, ami zeneileg hozzám közelebb állt addigra lefoglalták. Végül ráakadtam erre a dalra, de a feladatat csak akkor vált igazán nehézzé, mikor arról kellett dönteni, hogy hogyan adjuk elő ezt a 16 versszakból és két akkordból álló számot. Ahhoz, hogy ezt a dalt végig érdekessé tegyük, a fokozás eszközéhez nyúltunk. Ezt viszont nagyon fegyelmezetten és intenzíven kellett csinálnunk, hogy egy nagy ívet tudjunk húzni, hiszen ha ez az ív megtörik, akkor kilyukad a szám. Ezzel nagyon sokat szenvedtünk, de a végén nagyon jó, feszült állapotba sikerült hoznunk, aminek nagyon örülök. A végéhez hozzácsaptam egy kortárs szerzeményt is, a Jazzékiel együttes 3 versszakát, amivel fel akartam oldani azt a feszültséget, ami a dalban termelődik, illetve ezzel is aktualizálni szerettem volna. Furcsa módon a Jazzékiel szövegben is megvan a bárány motívum.


„ És attól féltem: nehogy majd így legyen, csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!” ( Ten years after)


L.R.: Ez úgy volt, hogy a Keri (Keresztény Tamás) és a Te közös számod lesz…
B.Á.: Igen, volt egy számom, amit szerettem volna, de azt a Rozs (Rozs Tamás) kidobta, és azt akarta, hogy ezt énekeljem el. Kerinek viszont csak egy száma volt, hiszen majdnem minden számban játszik és így nem maradt ideje arra, hogy azon az egy számon kívül mással foglalkozzon. Ezért lett volna ez a mi számunk, ami végül nagy közös dal lett.
L.R.: Az utolsó pillanatban lett csak összerakva. Nem találtuk az elején azt a hangzást, ami tudott volna mondani valamit úgy, hogy mindannyian benne vagyunk. Bálintnak (Formán Bálint) jött az az ötlete, hogy a kulcsmondatot mantrázzuk, ami mindannyiunk számára jelent valamit. Olyan, mintha magunkban beszélnék, hogy mi van, mi ne legyen. Ádám énekel, mi meg szinte magunk elé motyogunk, miközben egymásra figyelünk, és valószínűleg nagyon hasonló dolgok kavarognak a fejünkben. Nincs lefixálva, hogy mikor erősödik, vagy halkul a szólam, az egész dal kicsit improvizáció jellegű. Ádámra figyelünk, aki irányítja.
B.Á.: Személyes élményem az, hogy iszonyatosan jó érzés, hogy ott állok középen, a látószögemben csak a mikrofon és a közönség van, de 13 szempár, 13 ember energiáját érzem a hátamban. Kivételes dolog azt érezni, hogy egy közös csomópontban gubancolódnak össze az idegszálaink, annyira egymásra figyelünk. 

Készítette: Antal Klaudia

„Sophie Western belőlem lett” - Interjú Lovas Rozival -

Sophie Western igazi tinédzser. Vidám naiv lány, aki toporzékolni kezd, ha ellentmondanak neki. Szeret táncolni, énekelni, teáról és nagy házról álmodozni és nem utolsó sorban „lovagolni”. Két dolog van, ami nélkül nem tudna élni: Tom Jones és a muff.  Lovas Rozit, harmadéves színészhallgatót kérdeztem a színművészetiről, a Henry Fielding: Tom Jones c. előadásról és persze szerepéről, Sophie Westernről.

Egyenes út vezetett a Kaposvári Egyetemre?



Nekem nem annyira. Az érettségi után jelentkeztem, de mivel nem vettek fel, ezért az ELTE BTK filmelmélet és olasz szakára jártam. Sokáig magamnak sem mertem bevallani, hogy színészettel szeretnék foglalkozni, aztán jött egy kattanás, jelentkeztem és felvettek. Azóta pedig csak a színház létezik számomra.

A színművészeti képzést egy teljesen más, kicsit misztikus világnak képzelem el. Mennyiben tér el például az ELTE bölcsészkarától?

Egészen más a kettő. Míg a bölcsészkaron te választod ki az óráidat és akkor jársz előadásokra, amikor akarsz, addig a Színműn szabott az órarend és a megjelenés is kötelező.

Legtöbbször reggel 8-tól vagy 9-től egészen éjfélig benn vagyunk az egyetemen. Délelőttönként vannak mozgás, elméleti és egyéni órák, délutánonként pedig a mesterség órák. Nálunk a tanév trimeszterekből áll, ami azt jelenti, hogy 3 nagy vizsgát kell tennünk, ami általában egy előadást jelent. Az adott trimeszterben mindig van egy vezető tanár vagy rendező, aki délután 3-6 között foglalkozik velünk, majd utána próbálunk. A rendezőtől és a témától függ, hogy vele együtt kísérletezünk vagy külön. Ha külön, akkor másnap jön és megnézi, hogy mit próbáltunk.

Hogyan dől el, hogy ki melyik szerepet játssza egy adott darabban?

Nekünk elég furcsa sorrendben jöttek a feladatok, illetve az, hogy kivel kellett együtt dolgoznunk.  Már a legelején Szép Ernő egyfelvonásosokat csináltunk Babarczy Lászlóval, ami maga volt a mélyvíz, hiszen alig próbáltunk előtte helyzetgyakorlatokat és kisebb jeleneteket. Tőle nagyon komoly fegyelmet tanultunk és azt hiszem valami lényegit értetett meg velünk a színházcsinálásból. Nála kívánságlistát lehetett írni a szerepekről, persze a végén nem ez döntött, hanem a véleménye. Később, mikor csak jeleneteket adtunk elő kiválaszthattad, hogy mit és kivel szeretnél csinálni. A lényeg az volt, hogy minél több feladat készüljön el, hogy a rendező tudjon miből választani a vizsgára. A daraboknál pedig jó esetben az dönt, hogy kinek éppen milyen szerepre van szüksége, vagy, hogy a feladatmennyiségek egyenlően legyenek elosztva.

Az is a tanterv része, hogy a Merlin Színházban szerepeltek?

Eddig eléggé zárt vizsgarendszerünk volt, szinte nem vittük sehova a darabjainkat. Idén ez megváltozott köszönhetően annak is, hogy NKA-s pályázatot nyert az egyetem, ami meghatározza, hogy hány előadást kell produkálnunk a Merlinben és Kaposváron. Emellett voltunk Kecskeméten a színművészetisek találkozóján és a POSZT-ra is tervezzük, hogy megyünk. De teljesen más úgy előadni a vizsgadarabjainkat, hogy a nézők nem vizsgákra, hanem előadásokra ülnek be. Ez nekünk új élmény, hiszen korábban zárt mikroklímában alkottunk, az előadások inkább tanítójellegűek voltak és a tanárainkon kívül más nem alkotott kritikát. Talán itt volt az ideje, hogy kimozduljunk Kaposvárról és más nézőközönséggel is találkozzunk.

Legújabb darabjaitok itt a Merlinben Henry Fielding Tom Jones c. műve és a Cseh Tamás koncert, melyeket egy este adtok elő. Eléggé fárasztó lehet.

Nagyon jó az előadások sorrendje, mert bár a Tom Jones-ban elfáradok, a koncerten viszont fel tudok oldódni a zenélésben. Így egyáltalán nem olyan megerőltető ez az este.

A nagy klasszikusok közül miért épp a Tom Jones lett kiválasztva?

Eredetileg Lázár Katival dolgoztunk volna együtt, aki 25 évvel ezelőtt szerepelt a Gazdag Gyula által megrendezett előadásban Kaposváron. Konkrétan a szövegkönyv is, amiből dolgoztunk, ennek az előadásnak volt a szövege. A Lázár Katival való együttműködés jelentett volna egyfajta különleges kapcsolatot a két előadás között. De mivel betegsége miatt visszamondta, így Felhőfi Kiss László vezetésével magunknak kellett megtalálni az okot, hogy miért is kellene ezzel a művel foglalkoznunk, ami eleinte kissé nehezen ment.

Az előadásotok a burleszk műfaját idézte meg a kiélezett helyzetkomikumokkal, a hősök esetlen viselkedéseivel és a zongorakísérettel.

Igen, a darab tele van iróniával és szarkazmussal. Eleve a dialógusok sem túl mélyrehatóak, hogy azokat mély, lélektani realizmussal kelljen ábrázolni. A dalok adottak voltak a korábbi előadásból, de Gábor a zongorista komponált még ilyen Benny Hill-es, burleszkes aláfestő dallamokat az egyes jelenetekhez. Mondhatni, hogy az egész előadás, olyan, mintha egy rajzfilm volna.

A regényben Tom Jones nem nevezhető igazi hősnek, hiszen jelleme nem fejlődik, nem találja meg igaz énjét és erkölcstelen útra téved. Az előadásban viszont ez nincs kiélezve!

Kérdés is volt sokáig, hogy mennyire kellene kihangsúlyozni Tom Jones viszonyait a nőkkel. A döntésükben az is közrejátszott, hogy az elején felmerült az a lehetőség, hogy gyerekelőadást készítünk a regényből. A másik ok, ami miatt elhalványult Tom erkölcstelen élete talán az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a többi szereplő.

Mennyire áll hozzád közel Sophie szerepe?

Korábban sokkal eltérőbb szerepeket játszottam, például a Csehov.zip-ben Olgát. Ezért is volt jó, hogy most megkaptam Sophie hisztis, naiv szerepét. Az elején a rendezőnek sem volt konkrét koncepciója arról, hogy milyennek is kellene lennie ennek a lánynak. A próbák során viszont megtaláltam benne azt, ami én vagyok és végül én alakítottam olyanná, amilyen lett. Tehát közel áll hozzám, hisz belőlem lett.

Készítette: Antal Klaudia

Merlin Március

Közeledünk az áprilisi Tánc világnapi maratonhoz...
A Merlin a Vendégségben Budapesten keretében a Kolozsvári Színház előadását látta vendégül.
Interkult Est külföldi vendégekkel.
Ezen kívül próbák, próbák...

Mindez képekben itt.

PR-Evolution Dance Company: Ki öl meg kit? - próbanapló

A PR-Evolution táncosai épp az április 14-én bemutatásra kerülő új előadásukra próbálnak, amikor sikerül pár óra erejéig megfigyelnem őket. Sokan azt gondolnák, hogy egy táncelőadás nem áll másból, mint lépések, ugrások, hajlongások és karmozdulatok kusza egyvelegéből. Ez a tévhit hamar szertefoszlana mindenki fejében, aki akár csak a próba első fél óráját figyelemmel kísérné.

Tücsök, Balázs és Gábor az alatt a két óra alatt, amit a társaságukban töltöttem, egy 5-6 perces duettet próbáltak. Bemelegítés és pár korty energiaital után feltűntek a kellékek is a színpadon: egy fekete paraván és egy létra, ami ez esetben nevezhető a harmadik főszereplőnek. Már az elhelyezése sem volt egyszerű, de sikerült közös erővel és nagy műgonddal a megfelelő pozícióba és szögbe állítani. Annak ellenére, hogy egyértelmű volt számomra, hogy már egy kész mozdulatsor van a táncosok fejében, azt láttam, hogy folyamatosan változott, színesedett és bővült a koreográfia. A jelenet az elejétől a végéig már-már a teljes improvizáció és spontaneitás érzését kelti a nézőben. Mégis az első mozdulattól az utolsóig, minden lépés százszori ismétlés után éri el végső formáját. A táncosok a létrán ülve, az alatt, azon csüngve, állva vagy éppenséggel a körül mozognak. A létra, mint szimbólum, középpont, és mint tökéletes kellék szolgál. A koreográfia végig a diszharmónia harmóniáját, az oda-vissza együttesét sugallja. Egy-egy a laikus szemében elvesző mozdulat tökéletesítése közben hangzott el Balázs szájából, hogy az a lényeg, hogy minden mozdulatban meglegyen az ok-okozatiság. Mivel ritkán működik valami rögtön úgy, ahogy azt megálmodták, néha a táncosoknak is meg kellett állniuk, újragondolni, átvariálni a folyamatokat. Megtudtam magától Tücsöktől, hogy ő az a táncos, aki öt perc alatt megtanul egy hatvan perces koreográfiát, de ez sehogy sem akar a fejében összeállni. Ritkán fordult elő, hogy nem ment volna gördülékenyen a munka, de ha mégis elakadtak, precízen, gyorsan és pillanatok alatt kitaláltak valami nagyon frappáns és nagyon odaillő karmozdulatot, lépést vagy egy egyszerű áthajlást. Balázs tette azt a megjegyzést egy ilyen esetben, ami szerintem nagyon jól megragadta az előadás lényegét, hogy nagyon egyszerű és mégis remekül működik. Sokszori ismétlés és időközbeni videóra rögzítés után, amikor már az abszolút maximalista táncosok fejében is egységgé érett a jelenet, végre felcsendült a zene és ment minden magától. Mindezek után sem kell azt hinni, hogy a koncentrálás és a hatékony munka mellett nem fért bele pár perc nevetés, élcelődés. Összeszokottságukat tükrözi, hogy bármikor elhangzott egy-egy poén vagy következett pár percnyi paródia, együtt és egymáson nevettek, mintha mi sem lenne természetesebb. Még Tücsök is szívből jövő nevetéssel nyugtázta, amikor nagy lendülettel, egy forgásból sikerült bezuhannia a létra alá. Nagyon rendben is van ez így, hisz félnapnyi, fárasztó munka után egy jó ízű nevetés egy plusz adag energiát adhat a nap további részére és nem mellesleg ezek a vidám pillanatok csak erősítik a csapat összetartó erejét.

Egy szó, mint száz, kíváncsian várom a szerda este 19 órakor kezdődő előadásukat!

Molnár Krisztina


További információ az előadásról itt.

A Veszedelmes viszonyok hangulatában

Arany, bordó, gyertyák, félhomály, tollak, levelek, tollak, maszkok, tollak, kéjek, tollak, tollak és tollak. Már az elején, a némajátékkor megdől az a kijelentés, hogy a férfiak mindig azt akarják, mert ezekben a … viszonyokban mindenki akar mindenkit, nő a nőt is és férfi a férfit. Azt is írhatom, kész orgia, amit a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata elénk tárt. Az „elénk tárt” szó azért is megállja a helyét ebben a gondolatsorban, mert fizikális értelemben is létrejött. Megvolt a titok is, hiszen az élvezetek tobzódása közepette, mindenki maszkot húzott fel, csupán a páros kapcsolatoknál nem fedték el az arcokat.

Choderlos de Laclos művéből kiderül, hogy a másik ember sorsával való játék milyen könnyen megvalósítható és az akart milyen erős teremtőerővel bír. A darab két nagy játékosa Merteuil márkiné és Valmont vikomt, akik már együtt sokat megéltek és mások megrontásában, keresik az újabb szórakozásokat. A márkiné irányít, a vikomt teljesít, mert az ígéret az, hogy még egy éjszakát kaphat a régi szeretőtől, de a nőnek mind több és több kell, a tragédiák sorának bekövetkezése megállíthatatlan. Már a nyitókép és az ezt kísérő zene megidézi a végzetet.


Fejes Veronika

Bővebb infó az előadásról itt.

Hunglish Play

Budapest Interkult launched a project to show expats’ life on stage. On the first occasion, March 1, all volunteers – Hungarians and Foreigners – were asked to show themselves on stage and tell the audience something about their own experiences related to being foreign or seeing foreigners.

Here are some quotations:

„A word that is still weird to me: Puszi.”

„I had to go to hospital, and Attila was saying, ’we are going to sajnos Árpádkorház’. I did not understand, why he said sajnos, until we got there and I saw the hospital.”

„I met an Italian in a disco. He asked me ’Do you speak Italian?’ I said : ’Si’. He said: ’So lets speak English!’”

„Why is everybody saying ’Hello’, even when they are leaving?”

And one even came up with what we decided to be the working title of the play: This is Hungary. That’s why!

Alice Müller


(Some photos about the next Interkult evening on Facebook)

Cabaret Medrano koncert a Merlinben. Fricskák és humor

A saját leírása szerint fanyar és ironikus dalszövegeivel fémjelzett Cabaret Medrano április 13-án a MERLiNbe látogat. Szövegeik nyugdíjasindulókat, szerelmi fricskákat elevenítenek meg gengszterszvingek, vurstlidalok, bizsergető kuplék, hajléktalan rockyk, kalózballadák formájában.

Zenészeik több zenekarban is aktív szerepet vállalnak, illetve más műveszeti ágakban is megfordulnak, ami nem hagyja nyom nélkül zenei stílusukat. Kamondy Imre énekes, dalszerző színész, s ezzel kölcsönöz dramatikus jelleget a koncerteknek, Verebes György zongorista nem mellesleg festőművész. Nemes János – több dal szerzője – szaxofonon és kavalon játszik. Horváth Gábor neve többek között a Balaton és az Ági és a fiúk zenekarokból lehet ismerős, Pfeiler Ferenc a Naprában, a Klezmer R’s zenekarokban és színházi előadásokban is közreműködik. És ha színház, kihagyhatatlan Darvas Benedek neve. A Cabaret Medrano motorja több előadás zenéjét szerezte, legújabb produkciója Christian Morgenstern versei alapján a Bitódalok című bábkabaré a Budapest Bábszínházban látható.

A Cabaret Medrano első lemeze 2007-ben jelent meg „Éjszakai járat” címmel, melyet a Specko Jedno zenészeinek közreműködésével mutattak be.

Kedvcsinálóként néhány Moulin Rouge-i, mégis budapesties hangulatú daluk, a Borzas macskák, a Casablanca és a Repedt Sarok és Mr. Faláb meghallgatható a youtube-on.

2010. április 13. kedd / 21.00, Merlin Színház

Bővebb információ itt.

Videók:
YouTube
YouTube
YouTube

Ajánló:
Port.hu

Gál András 

„A burok mögött fal van, nincs kiút, csak éppen ezt nem vettük észre, nem mondták meg nekünk.”

– Gál András beszélgetése Tompa Ádámmal a Hóden titkáról, A 22-es csapdája feldolgozásáról. 2. rész
De ez nem csak egyfajta felfogás a mai társadalomról? Egy kép, ami azért messze áll az apokalipszistől, hiszen minden korban megmagyarázták, hogyan és mikor lesz vége a világnak, de azért eddig még sose lett.

Igen, és biztos, hogy minden vég után van egy új kezdet, de úgy érzem, hogy most valaminek nagyon a vége fele járunk. És persze nem didaktikusan, de ha esetleg valamit akar tanítani az előadás, az az, hogy ezt felmutatja és megcsillantja azt a reményt, azt az igazi figyelmet, ami megoldást kínálhat erre az egész problémára. Talán egy olyan érzettel távozhatnak, hogy ha másnap találkozik a néző valami ilyen helyzettel a saját életében, akkor eszébe jut, hogy most én nem viselkedhetek olyan figyelmetlenül és bután, mint ahogy tegnap láttam a színpadon.
Miért Kurt Vonnegut idézettel fémjelzitek a Heller regényéből készült darabot?
Hát, két amerikai író- és gondolkodózseni Vonnegut és Heller, és abszolút párhuzamos a kettejük élete és gondolkodásmódja. Vicces, hogy Vonnegut az utolsó beszédét már nem tudta megtartani, mert meghalt közben (ez egy egyetemnek a díszdoktori címe lett volna), viszont megírta. Ebben a beszédben van egy olyan passzus, hogy hogyan viselkedjünk apokalipszis idején. Legyünk egymás iránt a kelleténél is figyelmesebbek, másrészt ne vegyünk semmit túl komolyan. Szerintem ez a két megoldás van a mai világ bajaira. Hogyha ezt a vonneguti intelmet be tudnánk tartani, akkor a bajainknak a legnagyobb, legkomolyabb része megszűnne. És ez az, amit nem tudunk megcsinálni, mert mindannyian gyarló emberek vagyunk.

A látványvilág mennyire fontos a darabban? Láttam a próbán, hogy egy valamelyest mozgó dolog lesz. Közben fogják nyújtani a fóliákat?

Közben. Valami olyan univerzális dolgot akartunk, ami egyszerre mű és egyszerre organikus hatású. Ez a nyújtható zsugorfólia, amit találtunk, abszolút megadja mindegyik jelentéstartalmat vagy funkciót. Az, hogy az egész szerkezet körbe van véve, valami ketrecszerűt képez, amiből nincsen kiút. De ez valamilyen hártyaszerű réteg: puha és nedvesnek is tűnik, szóval az egész valami nagyon furcsa burok, amibe be vagyunk zárva. A darab során ez le fog hullani, le fogják tépni, ki akarnak törni ebből, de a burok mögött fal van, nincsen kiút, csak éppen ezt nem vettük észre, nem mondták meg nekünk; azt mondták, hogy ez egy biztonságos kis burok. Ami pedig a térben jelenik meg, ez a fólia, egyrészt a terek leválasztására nagyon alkalmas, másrészt pedig az egész darab során van egy építkezése a világnak. Ez a fémszerkezet üres, amire a fóliák által fölépül a világ, valamit fölépít az ember, majd szépen a darab vége fele minden szétporlik, szétmállad, és egy csomó szemét termelődik, ami végül ott marad. Tehát az ember működése olyan, hogy épít, épít, épít, és aztán hagyja, hogy minden összedőljön.
Egy másik rendezésedről, az Öt év múlváról nagyon jó kritikát hozott az MGP. Most milyenre számítotok?

Nem tudom. Remélem, hogy tetszeni fog az embereknek. Érzésem vagy céljaim szerint ez egy vicces valami lesz, csak ez a vicc nem egy hahota, hanem tragikomédia, ahol azért mindig ott van valahol az a facsaró érzés a gyomorban, hogy jaj, istenem, min nevetek én.


Az MGP kritika elolvasható itt.

5. week, The Once and The Future King - The Sword in the Stone

This week started with improvising the scene when they turn into fish. So far it has probably been the most difficult and challenging part for the actors and the most amusing for me. It was fascinating to see how they adapted to different situations and experienced the animal’s world from their point of view. First Matt and Mike tried to improvise by themselves how to act as a fish, then the choreographer – Krisztián Gergye – came up with some ideas about fish-like-behavior.


Then some other thoughts occurred such as using Debussy’s Sea; blowing bubbles or holding a stick with a carton paper with bubbles and waves have drawn on it…


Then we started to discuss the customs and the stage decoration related to the whole play. The main idea is that all the elements of the stage decoration are suspended from the ceiling; then at certain moments they go down to the stage. There was an idea that we may not hide the technical solution behind the stage. It means that two people are standing back on the stage make the decoration move when necessary. This way the audience become the part of the trick.


Since the actors have to change characters and consequently their costumes within seconds, those should be simple but unambiguous. For this reason the best solution would be to use just caps or any hadcovers instead of a whole costume. When one actor plays two different characters at a time, we could use two-side-hadcovers. This way while turning into a different character they only have to turn from one side to another.


At last we got the Theater for rehearsing instead of the small rehearsal room we got used to… So making use of the lot of space the actors improvised the whole play with the help of the plot list. It took about 40 minutes to complete. By this they became more or less aware with the plot of the whole story so now – I guess – there will be much easier to go deeper into the details of the certain parts.




Annamaria Kaptay

„A burok mögött fal van, nincs kiút, csak éppen ezt nem vettük észre, nem mondták meg nekünk.”

– Gál András beszélgetése Tompa Ádámmal a Hóden titkáról, A 22-es csapdája feldolgozásáról.


A Spidronműhely az improvizatív színjátszást képviseli. Hogyan érvényesül ez egy olyan darabnál, ami egy regény feldolgozása, úgy, hogy a karakterek eredeti jellemvonásai, ill. azok a jellegzetes gegek, amik A 22-es csapdáját A 22-es csapdájává teszik, nem vesznek el?


Igen, annyival módosítanám a művészi irányvonalát a Spidronnak, hogy bár van egy kimondottan improvizatív programsorozatunk, az Improdron, ettől függetlenül az improvizációt mint az írott anyagoknak a személyessé tételére és aktualizálására használjuk. Tehát az, hogy éppen egy adott munkán belül mekkora az aránya az írott szövegnek, ill. az improvizációnak, az előadástól függ. Van olyan előadásunk, ami száz százalékig saját szövegből épül fel – annak is van írott alapanyaga, csak azt teljesen eldobjuk, eldobja az előadás. A próbafolyamat alatt válik el, hogy abból mennyi eredeti marad és mennyit fogunk kiváltani saját improvizációinkkal, a saját szövegünkkel. Van olyan – mint most a Hóden esetében –, hogy az improvizáció teljesen minimálisra csökken, de a próbák során ez még nagyon fontos. Az, hogy utána az előadásban ezek már nagyon rögzítettek lesznek, és csak minimálisan nyúlunk bele az eredeti szövegbe, amit a regényből merítettünk, az ilyen értelemben nem is improvizációnak tekinthető.


Van valami háttérjelentése annak, hogy egy színész több szerepet is játszik, illetve hogy férfiak játszanak női szerepeket és fordítva, vagy ez csak l’art pour l’art gesztus?


Nem, abszolút nem l’art pour l’art. Két esetben van ilyen. Van egy felcserélésünk, Milót, a hadtápos tisztet játssza lány. Ez azért van, mert van kismillió olyan elemzés A 22-es csapdájáról, ami a Bibliával veti össze és fordított teremtéstörténetnek ábrázolja a regényt, amelyben megjelennek a főbb bibliai szereplők, és amelyben Milót a sátánként aposztrofálják. Ezen kívül van az az apokrif irat, mely szerint a kígyó tulajdonképpen Ádám első felesége volt, Lilith-nek hívták, és végül azért lett csak Éva, mert Lilith nem hasonlított Ádámra, ezért kapott Istentől egy saját hasonlatosságára teremtett társat. Így tulajdonképpen Lilith bosszúja ez az egész. A kígyó abszolút női princípium, és ezt a csábítás-dolgot akartam megcsinálni. Persze ez a pénznek a csábítása, mégis valami sátáni dolog, ezt akartam összekötni ezzel a bibliai utalással, hogy a kígyó nő. Nately kurvája pedig egész egyszerűen azért lett a Kristóf, mert van ebben a nőben valami – mármint a karakterben –, egy olyan hihetetlen maszkulinitás, valami olyan szerepcsere, hogy Nately és a kurva közti kapcsolatban abszolút felcserélődött a férfi-nő viszony – ami szintén egyébként a mai kor egyik tünete. Utána pedig nagyon érdekelt ez a bosszú, hogy amikor Yossarian viszi Nately halálhírét, akkor ő onnantól kezdve meg akarja ölni a Yossariant. Olyan ez, mint az ősi kultúrában az, hogy a rossz hír hozóját megölték. Valószínűleg pusztán azért, mert valakin ki kellet tölteni ezt a tehetetlen haragot, s így, minthogy ő a rossz hír hozója, kvázi ő volt a hír beteljesítője. Mert amíg nem tudunk róla, addig nincs hír, tulajdonképpen ő teremtette meg ezt a helyzetet. Nagyon érdekelt, hogy egy férfi ezt hogyan tudja felépíteni magában, és gyönyörű, amit a Kristóf csinál.


Ezek a szerepváltások követhetők lesznek a nézők számára?


Én azt hiszem, hogy manapság azért már nem egy akkora…


Igen, értem, sokan csinálják.


Sokan csinálják, és éppen ezért a nézők már bizonyos előképekkel az agyukban jönnek előadást nézni, és amikor rájönnek, hogy itt úgy kell nézni, hogy ezek az emberek majd szerepet fognak váltani, akkor ők ezt a nyelvezetet viszonylag hamar meg tudják szokni. Természetesen valamilyen módon meg lesz attribútumokban különböztetve a két szerep, lehet majd látni, hogy ez most nem ugyanaz a figura, hanem a másik szerepe a színésznek, de azt gondolom, hogy erre azért már a magyar néző is valamennyire trenírozva van.


Véletlenül részben már meg is válaszoltad a következő kérdésemet: mennyiben mutatja meg a mai társadalmat, vagy mai magyar társadalmat ez a darab?


Ez nem a magyar valóság – vagyis persze Magyarországon élünk, mely más valóságról tudnánk beszélni. Azt gondolom, hogy nem a háborúról szól ez a regény, a háborút csak eszközül használja, hogy egy végletes helyzet által meg tudjon mutatni valamilyen teljesen emberi dolgot. És azt gondolom, hogy ő is úgy látja, mint ahogy én látom, vagy én úgy látom, ahogy ő látja – mármint Heller –, hogy az Apokalipszis az nem valami külső fenyegetés, tehát nem egy másik állam, nem egy másik hatalom, nem egy atombomba, nem bármilyen fizikai vagy külső behatás. Egész egyszerűen, az apokalipszis valahogy úgy közeleg felénk – hogyha igaz az érzetem –, hogy belülről fogja fölemészteni magát a világ, olyan szintre jut majd az emberi figyelmetlenség, bezártság és mondjuk egocentrizmus vagy individualizmus – bárminek nevezhetjük –, mindenki olyan szinten lesz magával elfoglalva, hogy lassacskán megszűnik létezni mindenfajta emberi kapcsolat és érzelem, és ebből óhatatlanul valamilyen anarchia fog kialakulni. Van egy viszontlépése az emberi pszichének, csak az a viszontlépés is ugyanúgy apokaliptikus, ez a hordába rendeződés, valamilyen furcsa visszatérés a barbár világba. És ugye ellenség, német a regényben sem jelenik meg egyáltalán, Yossarian is azt hangoztatja, hogy tulajdonképpen őt nem a németek akarják megölni, hanem a saját felettesei, bajtársai. Van, aki szándékosan, mert az az érdeke, de van, aki csak azért, mert nem figyel oda. Nekem az a nagy apokaliptikus vízióm, vagy gyanúm, hogy a darabnak a minden jelenetét működtető 22-es csapdájából jutunk a teljes széthullásig, hogy két ember bár ugyanazt a nyelvet beszéli, mégsem érti meg egymást, mindenki hajtogatja a magáét és már egyre kevésbé értjük, s egy idő után ez már nullára redukálódik.