Ajánló / Kritika






2010. május 11., kedd


Rómeó és Júlia megmozdult!



Sokan kíváncsiak lettek arra, hogy mi lesz abból, ha Uray Péter Shakespeare klasszikus szerelmi történetét és a mozgásszínházat összetalálkoztatja. Az eredmény pedig tánccal, mozdulatokkal, gesztusokkal, indulatokkal, érzelmekkel telerakott produkcióvá vált. A tragédia minden egyes lényegi momentumát végig táncolták, a zene és mozgások kapcsolata még inkább rásegített arra, hogy kifejezzék a szerepekben zajló érzelmeket.



A jelmezek nőkön és férfiakon egyaránt öltöny, tán a hovatartozás és összetartozás végett van, akin szürke, akin csíkos, akin fekete. Kalap is kerül, sőt a keretbe foglalás végett hófehér gúnyos vigyorba ágyazott maszkok vannak a szereplőkön a történet elején, és a végén is, mikor a két szerelmest visszahívják maguk közé, miután megmutatták a tragédiába torkolló szerelmi történetet.
A helyszín Verona, kevés, de annál hangsúlyosabb elem a díszlet, a padló vörös, ami különös fényt vet az öt darab fémketrecre. Ezeknek a piros ketreceknek a mozgatásával változnak a helyszínek.
A két fiatal történetének bemutatása a fizikai színház elemeinek a segítségével nagyon hatásosra sikerült, nem volt szükség szavakra, kifejezőek voltak a gesztusok és az érzelmek is egyértelműen láthatóvá váltak annak függvényében, hogy mennyivel volt több vagy kevesebb indulat egy mozdulatban.

A közönség hosszas tapssal igyekezett megmutatni a „vendégeknek”, hogy tökéletes látvány-élményt kaptak.

Fejes Veronika

2010. 04. 13.




A Veszedelmes viszonyok hangulatában

Arany, bordó, gyertyák, félhomály, tollak, levelek, tollak, maszkok, tollak, kéjek, tollak, tollak és tollak. Már az elején, a némajátékkor megdől az a kijelentés, hogy a férfiak mindig azt akarják, mert ezekben a … viszonyokban mindenki akar mindenkit, nő a nőt is és férfi a férfit. Azt is írhatom, kész orgia, amit a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata elénk tárt. Az „elénk tárt” szó azért is megállja a helyét ebben a gondolatsorban, mert fizikális értelemben is létrejött. Megvolt a titok is, hiszen az élvezetek tobzódása közepette, mindenki maszkot húzott fel, csupán a páros kapcsolatoknál nem fedték el az arcokat.

Choderlos de Laclos művéből kiderül, hogy a másik ember sorsával való játék milyen könnyen megvalósítható és az akart milyen erős teremtőerővel bír. A darab két nagy játékosa Merteuil márkiné és Valmont vikomt, akik már együtt sokat megéltek és mások megrontásában, keresik az újabb szórakozásokat. A márkiné irányít, a vikomt teljesít, mert az ígéret az, hogy még egy éjszakát kaphat a régi szeretőtől, de a nőnek mind több és több kell, a tragédiák sorának bekövetkezése megállíthatatlan. Már a nyitókép és az ezt kísérő zene megidézi a végzetet.


Fejes Veronika


Bővebb infó az előadásról itt.
2010. április 9., péntek


Cabaret Medrano koncert a Merlinben. Fricskák és humor

A saját leírása szerint fanyar és ironikus dalszövegeivel fémjelzett Cabaret Medrano április 13-án a MERLiNbe látogat. Szövegeik nyugdíjasindulókat, szerelmi fricskákat elevenítenek meg gengszterszvingek, vurstlidalok, bizsergető kuplék, hajléktalan rockyk, kalózballadák formájában.
Zenészeik több zenekarban is aktív szerepet vállalnak, illetve más műveszeti ágakban is megfordulnak, ami nem hagyja nyom nélkül zenei stílusukat. Kamondy Imre énekes, dalszerző színész, s ezzel kölcsönöz dramatikus jelleget a koncerteknek, Verebes György zongorista nem mellesleg festőművész. Nemes János – több dal szerzője – szaxofonon és kavalon játszik. Horváth Gábor neve többek között a Balaton és az Ági és a fiúk zenekarokból lehet ismerős, Pfeiler Ferenc a Naprában, a Klezmer R’s zenekarokban és színházi előadásokban is közreműködik. És ha színház, kihagyhatatlan Darvas Benedek neve. A Cabaret Medrano motorja több előadás zenéjét szerezte, legújabb produkciója Christian Morgenstern versei alapján a Bitódalok című bábkabaré a Budapest Bábszínházban látható.
A Cabaret Medrano első lemeze 2007-ben jelent meg „Éjszakai járat” címmel, melyet a Specko Jedno zenészeinek közreműködésével mutattak be.
Kedvcsinálóként néhány Moulin Rouge-i, mégis budapesties hangulatú daluk, a Borzas macskák, a Casablanca és a Repedt Sarok és Mr. Faláb meghallgatható a youtube-on.

2010. április 13. kedd / 21.00, Merlin Színház
Bővebb információ itt.

Gál András 


Videók:
YouTube

Ajánló:
Port.hu



2010. március 31.


Kaposvári szellemidézés

A Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatói nem mindennapi feladatra vállalkoztak: megidézni két nagy szellemet egy este alatt.


Az est első felében Henry Fielding Tom Jones című mesterműve elevenedett meg a színpadon. A történet a szokásos alappilléren, a cselszövés és a véletlen egymásba fonódó láncolatán nyugszik. A szereplők is ismerősek, találkozhatunk itt fiatal szerelmespárral, csúnya és zsémbes nagynénivel, viszályt szító mostohatestvérrel, megcsalt férjjel stb. Még is ezek a szerepek egy egészen új köntösben jelennek meg, köszönhetően magának a műnek és a nagyszerű színészi alakításoknak. Az eredeti mű a fejlődésregényekre, például a Robinson Crusoe-ra kíván ironikusan reflektálni. A középpontba állított hős csak erős jóindulattal nevezhető igazi hősnek, hiszen jelleme nem fejlődik, s emiatt nem találja meg az igaz énjét. Úgy éreztem, hogy ez az előadás nem csak a fejlődésregény műfajának, hanem a darabnak is görbe tükröt állít, s ezáltal a paródia paródiájává vált. Ennek eredménye két óra felhőtlen szórakozás.


Ha ennyi élménnyel nem elégedtünk volna meg, akkor újra beülhettünk a színházterembe a Cseh Tamást-estre. Őszintén bevallom, nem hallgattam Cseh Tamás dalokat addig a pillanatig, míg meg nem jelent a Merlin Színház márciusi műsorfüzete, benne a Cseh Tamás-esttel. Ekkor elkezdtem olvasni a dalszövegeket és hallgatni a dalokat, melyekbe ezen az esten menthetetlenül beleszerettem. A színészhallgatók egészen új és meglepő módon dolgozták fel azokat. A kíséret az egy szál gitár helyett egy komplett zenekar volt. A különböző fúvós, ütős, billentyűs és pengetős hangszereken maguk a színészhallgatók játszottak. Ez az est nem csak elvarázsolt, hanem megértette velem Cseh Tamás jelentőségét, melyet a különböző generációk életében töltött be és tölt be ma is.


(Hamarosan interjúkat is olvashatnak az előadásokkal kapcsolatban!)
Antal Klaudia


Pótlásra még lesz lehetőség, legközelebb április 18-án:


http://www.merlinszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=533%3Ahenry-fielding-tom-jones&catid=1%3Afoldal&Itemid=1


http://www.merlinszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=534%3Afuest-a-szemben-cseh-tamas-est&catid=1%3Afoldal&Itemid=1


(A Tom Jones főpróba fotóját Rózsavölgyi Dóra készítette.)