Beavató Színház

Mi a beavató színház, mi a célja

A beavató színház egy tanulási folyamat, mely megismerteti a résztvevőkkel a színház nyelvét, illetve segíti őket a színházas gondolkodásban. Úgy is mondhatnánk, hogy beavatja a nézőket a színház világába, működésébe, és megtanítja őket látni, olvasni az apró jeleket, szimbólumokat. Egy adott színházi előadás felfogható egyfajta jelrendszerként. A jelek, mint az előadás során használt fények, hangok, jelmezek, díszletek, kellékek, gesztusok, mimikák, tekintetek és megszólalások mind-mind egy nagy rendszerré állnak össze, és ezt erősítik, táplálják. Ebből alakul ki egy előadás jelentése, mondanivalója, története. Ameddig valaki nem tudja olvasni ezeket a jeleket, nehezen vagy egyáltalán nem érti a színházi előadásokat.
Vannak egyszerű, könnyen érthető előadások, melyek egyértelmű, kevéssé elvont jeleket használnak, megmaradnak tehát a mindennapi, realisztikus világ talaján. De vannak bonyolult, elvont, többszörösen kódolt jelekkel ellátott színházas produkciók, ezekhez kell igazán a háttér, a nyelv és a gondolkodás megismerése.
Ez alapján jól látható tehát, hogy a beavató színház azok számára is hasznos lehet, akik valamilyen szinten már értik a színházas világot, hiszen eltérő szintű, bonyolultságú jelrendszerek léteznek. Sőt vannak jelrendszerek, melyek csak a beavatottaknak érhetőek, vagy számukra talán másképp értelmezhetőek.
A cél az, hogy a résztvevőkből színházértő nézők váljanak, és ennek segítségével, illetve az előadások befogadásával tovább fejlődhessen a személyiségük.

A beavató színház története

Ruszt József 1975-ben Kecskeméten kezdte el a módszert alkalmazni, Honti György 1989-ben Szegeden találkozik a rendezővel, aki éppen akkor néhány színésszel együtt kivált a színházból, és megalakította a Független Színpadot (a színház 1991 óta Budapesten működik), amelyhez Honti György is csatlakozott. 1990 januárjában mutatták be a Rómeó és Júlia „lecsupaszított” változatát, díszlet nélkül, egy teremben, farmerben játszottak. Közben az Antigoné című darabot (amely akkor ment a Katona József Színházban, és minden szereplője megvolt szinte) játszották „beavatóként”. 1991-ben a Miskolci Nemzeti Színház színészeként Honti György továbbvitte a módszert, többnyire egyedül ment ki iskolákba, komplett előadás hiányában felolvasta a darab elejét, aztán a gyerekekkel elkezdték továbbgondolni a történetet. 1999-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészeként már színésztársaival műveli a”beavatást”, egy-egy részletét az Antigonénak használva arra, hogy megmutassák a gyerekeknek, hogyan működnek a fények, milyen a zene, megvitassák a dramaturgiai kérdéseket.
A gyakorlatban kétfajta „beavató” létezik. Az egyikben a „beavató”megy az iskolákba, a másikban a színház repertoárján szerepel az előadás, és a diákok jönnek be a színházba. Jelenleg a színházban tartottak vannak túlsúlyban.

Beavató a MERLiNben

Nálunk a MERLiN Színházban nagy hangsúlyt fektetünk az iskolák tanulóinak színházi nevelésére. E célból az ősz folyamán elindítottuk beavató színházi sorozatunkat. Olyan iskolákat kerestünk, és keresünk továbbra is, akik fontosnak tartják a kreatív oktatási módszerekben rejlő lehetőségek kihasználását, és ennek kapcsán szívesen vennének részt egy ilyen folyamatban. A diákok egy rövid (kb. 45 perces) bevezető órán vesznek részt, melynek helyszíne az iskola. A rövid bevezető óra célja, hogy a gyerekek számára egyfajta hátteret, kapaszkodót adjunk az új szemléletű, alternatív társulatok produkcióinak mélyebb megértéséhez. Ezt követően eljöhetnek hozzánk a MERLiN Színházba megtekinteni az adott előadást. Az idei évadban számos előadásunk célközönsége a fiatal, középiskolás korosztály, akiket a jövő nézőinek tartunk.

Aktuális beavatós előadások

Kiss Márton: Cucc (korrajz)
Spidronműhely: Öt év múlva (rendhagyó irodalomóra - Lorca)
Hólyagcirkusz: 20 perc
Hólyagcirkusz: Kant (filozófiai felkészítés)
Pornography (terrortámadás)


Beavató Színház Fórum a Merlin Színház Facebook oldalán:



További információk:


info@merlinszinhaz.hu




(A fotókon a Spidronműhely tagjai láthatóak Beavató Színházas óra közben.)