Spidron-speciál 2. rész

Réthelyi András hosszú filmes kitérő után kanyarodott vissza a színházi rendezéshez. Mégpedig a rendezésnek kicsit szokatlan formájához, amely főleg a színészek szabadságára és a kreatív együttgondolkodásra épít. A rendező meggyőző lelkesedéssel mesélt a módszerüket eddig legteljesebben alkalmazó darabról, a Triviálról csakúgy, mint a társulat törekvéseiről.

Beszélnél nekem egy kicsit a Spidronműhelyről? Miért műhely, miért labor a Spidron, mivel kísérleteztek?

Eleve a Spidron szó egy matematikai vagy geometriai ábrára utal, egy találmányra, amiről még nem lehet tudni, hogy mire jó, de nagyon izgalmas. Ehhez kapcsolódva adtuk magunknak ezt a nevet, mert még nem tudtuk, hogy igazából milyen is lesz a társulat. Hogy miért labor? Tulajdonképpen a színházzal kísérletezünk. A Spidron egy elég vegyes társaságnak indult el, van köztünk olyan, aki végzett színész, van olyan, aki az alternatív mezőből jön, van, aki Gór Nagy Máriától, tehát inkább a mainstream vonalat képviseli. Leginkább saját magunkat próbáljuk összerakni. Keresni egy saját színházi nyelvet, aminek a megtalálásához improvizációs technikát használunk.

A Spidron már több előadást is csinált a Merlinben. Ezeknek a sorában mit jelent a Triviál?

Igen, volt a Kívülállók, ami Sartre A legyek című darabjából készült és az Elektra továbbgondolása. Az még egy formalistább színház volt, aztán a Don Juan már kísérletezőbb, jobban a rögtönzésre építő dolog. Az Öt év múlva című előadásunkban már csak nyomokban fedezhető fel Lorca, a Triviálnál pedig már semmiféle előre megírt szöveget nem használtunk. Az a lényeg, hogy egyre szabadabb improvizáción alapul a munka. Gyakorlatilag elolvastuk a Triana darabot, aztán úgy ahogy van félretettük, és megpróbáltunk a saját színházi módszerünkkel dolgozni.

Mit jelent pontosan, hogy teljesen improvizatív a munkafolyamat?

Azt jelenti, hogy amikor elkezdtük csinálni az egészet, akkor én kitaláltam egy dramaturgiai vázat. Ez annyiból állt, hogy tudtam, hogy honnan indulunk el a legelején, és hogy hova akarunk megérkezni. Aztán elkezdtünk imprózni. Volt egy nagyon hosszú improvizációs próbafolyamat, amibe mondhatni bele se szóltam, csak nagy körvonalakban irányítottam a színészeket. Ez fokozatosan egyre kisebb részekre bomlott le, aztán a végén kialakult egy tizenegy pontból álló váz, amiben voltak kisebb-nagyobb csomópontok. Minden csomópontnál az volt megadva, hogy melyik szituációnak mire kell kifutnia, egy-egy kis történetben minek kell lezajlania. De hogy abban hogyan viselkednek és mit mondanak, az rájuk volt bízva.

Miért választottad Triana Gyilkosok éjszakája című drámáját?

Ezt a darabot nem én választottam, hanem végül is örököltem. Fogarasi Gergővel, aki egyébként játszik a darabban, készítettük el a Puszta formalitás című film színpadi adaptációját Sima ügy néven. Akkor összejött egy pici társaság, ez volt a Labor 42, ami a Spidrontól egy kicsit független dolog volt, bár nagy volt az átfedés. Akkor találta ki Gergő, hogy csináljuk meg a Gyilkosok éjszakáját, de rendezzem én. Erre én mondtam, hogy jó, rendben van, de úgy szerettem volna megcsinálni, hogy áthozzuk a Spidronba. Aztán dolgozni kezdtünk rajta, megtartottuk a figurákat, és kidobtuk a drámát.

Ez azt jelenti, hogy az előadásnak és az eredeti drámának nincs sok köze egymáshoz?

Annyiban van köze, hogy az is egy furán egzisztencialista dráma. Ez a mágikus realista, dél-amerikai ábrázolásmód van benne jelen valamennyire. A történet alapja ott az, hogy hárman vannak bezárva, egy fiú és két lány, és a szüleik ellen lázadnak, folyamatosan a meggyilkolásukról beszélnek. Nem derül ki a drámából, hogy a szüleik már meghaltak-e, vagy élnek-e még, a fő céljuk az, hogy kijussanak valahogyan.

Miért van az, hogy a ti feldolgozásotokban három fiú van, akik közül kettő lánynak van öltözve?

Még Gergő képzelte el úgy, hogy a lányokat fiúk játsszák, aztán nekem volt az a gondolatom, hogy emeljük át az eseményeket egy mai helyzetbe, mivel manapság divat otthon a pincében tartani az embereket. Az pedig nagyon gyakori, hogy ez összekapcsolódik egy kvázi szexrabszolgasággal, de nem akartam megjeleníteni konkrétan a szexualitást. Valahogy mégis érzékeltetni akartam, hogy ezek a fiúk voltaképpen prostituáltak, és ezért öltöztettem őket lánynak. Emellett nekik nincs annyira nemük, hiszen lányruhában vannak, de fiúként viselkednek. Külön kértem őket, hogy ne legyen ebből se transzvesztita, se homoszexuális elem, tehát a ruhától függetlenül természetesen viselkedjenek.

Tehát ami a Triana darabban benne volt, a szabadság, az egzisztencia kérdése a XXI. században, itt ezek által jelenik meg.

A szabadság itt a döntésről szól, az infantilizmusról, az általános kiszolgáltatottságról egyfajta rendszerben, a rendszerből való kitörés lehetőségéről, az önálló felelősségvállalásról. Tehát megmaradt egy egzisztencialista szerkezet, csak annyiban változott, hogy ma már nem azok az érvényes kérdések, mint régebben. Szerintem ma már annyira beleépült az infantilizmus a társadalomba, hogy az emberek többsége azért képtelen döntéseket hozni, mert nem képes felmérni az őt körülvevő világot, de azért próbálja benne megtalálni a helyét. És itt is a fiúk abban próbálják megtalálni a helyüket, ami körülveszi őket, amiben muszáj, csak hát itt már széthullott rendszer.

Hogyan kapcsolódik ez össze a triviálissal? Miért Triviál?

Sokat gondolkodtam a címen, aztán az jutott eszembe, hogy ez a történet ma már kis túlzással szokványosnak számít, különben meg az alaphelyzettől eltekintve tulajdonképpen nem történik velük semmi extra. Emellett benne van a triviális felháborító értelemben is. Az ember úgy áll hozzá a hasonló történetekhez, hogy mindez milyen borzasztó, felháborító. Elgondolkodik azon, hogy micsoda emberek vannak. Aztán viszont éli ugyanúgy tovább az életét. Nem mintha tehetne valamit, de ez mégis azt mutatja, hogy a hasonló dolog valamennyire már triviálisnak érzékelhető.

Hogy sikerült a másik új projektetek, az Improdron?

Ez nem az első, hanem a második imprónk volt. A lényege az, hogy egyetlen nap alatt rakunk össze egy teljes előadást. Az első alkalommal Shakespeare szövegeket dolgoztunk fel, és afféle slam poetry-s irányba próbáltunk elmozdulni. Most nem akartunk annyira viccesek lenni, meg akkora mutatványt csinálni, mint először. A Trójai nőket, egy eléggé bonyolult görög drámát vettünk alapul, és igyekeztük viszonylag kevés eszközzel, viszonylag lecsupaszítva összerakni.

Milyen terveitek vannak?

Most kezdjük próbálni Hellertől A 22-es csapdáját, aminek Hóden titka néven lesz március 25-én a bemutatója, aztán ebben az évadban még egy mesedarabot szeretnénk megcsinálni Kavalkád címmel. Ebben megpróbálunk összegyúrni rengeteg mesét, átveszünk belőlük figurákat, motívumokat, meg kis történeteket, és ezekből rakunk össze egy darabot. Nyáron pedig a Spidronos csapattal is szeretnék filmet forgatni.




Készítette: Bánhidi Dóra