A Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatóinak vizsgaelőadásán zavarban voltam, mint az, aki először láthatott Csehov darabot. Elvesztem a jelenetek és a szereplők sűrűjében. Sokáig kerestem az egységet teremtő vezérfonalat, majd rájöttem, hogy ez nem szükséges ahhoz, hogy élvezzem az előadást. Hiszen a színészhallgatók hűen ábrázolták Csehov drámáinak hangulatát és konfliktusait. Lábodi Ádám természetességével fogott meg. Ugyanazzal a természetességgel játszotta Csebutikint és Gajevet, mint ahogy itt ül velem szemben és válaszol az első kérdésemre: Mit jelent számodra a Kaposvári Egyetem színész hallgatójának lenni?
Jó érzés. Bár a felvételi során a Színház- és Filmművészeti Egyetemet jelöltem meg az első helyen, de ugyanakkor vágytam arra, hogy elszakadjak Budapesttől, hogy a magam ura lehessek.
Van valami szembetűnő különbség a Kaposvári Egyetem és a SZFE között?
Biztos, hogy van, ami abból is adódhat, hogy Kaposvár egy nagyon pici város (összesen van két kocsma), ezáltal sokkal jobban össze vagyunk zárva a társainkkal, az alsóbb és felsőbb évfolyamokkal. Magamról tudom, hogy ha én Pestre járnék főiskolára, akkor a régi gimnazista barátaimmal és edzőtársaimmal sokkal inkább tartanám a kapcsolatot. Itt viszont, tényleg csak az osztálytársaim vannak, akik az ország különböző pontjairól érkeztek. A felvételik során pedig azt vettem észre, hogy teljesen más karakterű emberek járnak a két egyetemre. Ha összekevernénk a diákokat ugyanarról az évfolyamról és egymás mellé állítanánk, akkor arcról el lehetne dönteni, hogy ki kaposvári és ki pesti. De, hogy ez miért van így? Azt nem tudom.
A vizsgaelőadásotok címe: Csehov.zip, azaz Csehov drámáinak tömörített formában való előadása. Akkor kezdjük el „kicsomagolni”. Először is miért éppen Csehov lett a kiválasztott? Nálunk úgy működik a rendszer, hogy minden évben van három trimeszter, melyet mindig más tanár tart. Elsősorban az osztályfőnökünk, Mohácsi János dönti el, hogy épp hol tartunk, illetve, hogy mivel kellene foglalkoznunk. Most Csehov következett.
A cím számomra tartalmaz egyfajta társadalomkritikát, hogy nincs időnk a kultúrára ezért tömörített dózisokban adagoljuk be magunknak.
A darab elsődleges célja nem társadalomkritika volt, hanem az, hogy az adott négy drámából egy előadást hozzunk létre. Először az volt a terv, hogy a Sirály első, a Ványa bácsi második, a Három nővér harmadik és a Cseresznyéskert negyedik felvonását csináljuk meg egy az egyben. Így egy három órás, és nem is biztos, hogy olyan érdekes előadást kaptunk volna. Hiszen annak ellenére, hogy a drámák és a felvonások közt van egyfajta kapcsolat és a szereplők nem sokban különböznek egymástól, nem lehetett volna ehhez annyira átfogó dramaturgiát találni, hogy az meg is állja a helyét. Viszont amíg négy héten át elemeztünk és próbáltunk, addig az egész felvonásokat gyakoroltuk. A lányok például egy az egyben megcsinálták Szonja és Jelena öt oldalas jelenetét. De rájöttünk, hogy a jelenetek túl hosszúak és talán azt is lehet mondani, hogy unalmasak, ha nincsenek még olyan profin eljátszva vagy nem illeszkednek szervesen az előadás szerkezetébe. Aztán Anger Zsoltnak támadt egy olyan átfogó gondolata, amit végül két hét alatt megrendezett. A kiindulópont az volt, hogy tök mindegy, hogy ki és honnan jön be, vagy hogy hány mondatot mond el abból a jelenetből, mert ő pontosan tudja, hogy az mit is jelent a négy hetes elemzésnek köszönhetően.
De nem biztos, hogy ezt a nézők is tudják.
Persze, de nem is kell. Nem az volt a célunk, hogy a néző pontosan tudja, hogy épp Ványa bácsi vagy Jelena Andrejevna beszél, hanem az, hogy igaz emberi pillanatokat jelenítsünk meg. Itt mindenki ugyanúgy szerelmes, bánatos, igazságtalanságot érez magával szemben, alkoholista, vagy baja van a feleségével, a családjával. Ezáltal mindegy, hogy kit hogyan hívnak. És mivel többségében 20-23 évesek vagyunk, felesleges is lenne a 60 éves Csebutikinnal vagy a 40 év körüli Ványa bácsival küszködnünk, hiszen ezek a mondatok ugyanúgy meg tudnak elevenedni a mi szánkban is, ha mögé gondoljuk a saját problémáinkat.
A színpadon feltűnik Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésből és Voland a Mester és Margaritából. Hogy kerülnek ők egy Csehov darabba?
Szerintem ezek mind beleillenek az előadásba, illetve segítik a jelenetek összekapcsolását. Dosztojevszkij művében és Csehov drámáiban ugyanolyan embereket láthatunk. Egyedül a Mester és Margarita és Aladin lámpása voltak azok, melyek ezen kívül esetek, de ugyanakkor ezek üde színfoltját képezték az egész előadásnak. Emellett nagyon jónak tartom, hogy Voland a darab elején elmondja, hogy a lámpást csak a legtisztább lélek érintheti, hiszen a lelkek puszta meztelensége nagyon sok jelenetben megtalálható. Ez a lámpa-motívum pedig végigköveti az előadást és mi is ezt keressük.
A darab folyamán különböző szerepekbe bújtok. Mennyire nehéz ezáltal azonosulni egy bizonyos karakterrel?
Amikor összetöröm az órát, vagy iszom, akkor nem Csebutikint játszom, hanem magamat próbálom. Az előadásunkban az óraösszetörés a drámával ellentétben nem a 3. felvonásban, hanem Szoljonij és Tuzenbach csipkelődése és Szoljonij távozása utána történik, ezáltal ezt nem is tudom úgy odakötni ehhez a jelenethez. Ezenfelül Csebutikinnal ellentétben én szánt szándékkal töröm össze az órát. Leegyszerűsítve ilyenkor arra gondolok, hogy ideges vagyok. A hosszabb jeleneteknél viszont az ember jobban megpróbálja magát a szerepet eljátszani, vagy megfogni a karaktert. De a tanáraink is mindig azt mondják nekünk, hogy ne kamuzzunk, hanem azt játsszuk el, amit nekünk jelent. Így szerintem nem annyira nehéz, hogy egyszer Kuligin vagyok, máskor Ványa. Be kell menni a színpadra és a leírt szöveget elmondani úgy, hogy az igaz legyen.
Hogyan fogadták a darabot?
A rendező tanárainknak szinte kivétel nélkül tetszett. Amikor a kaposvári közönségnek ingyen játsszuk, azt be szokta mondani a rádió, s emiatt jönnek is sokan idegenek, a különböző karokról is átjönnek és általában tetszik nekik. Szerintem itt Pesten a MERLiNben is nagyon jól fogadta a közönség. Ezt az is mutatja, hogy a második előadásunkon be kellett tenni két sor plusz széket, de még így is voltak, akik a nézőtér szélén álltak. Emellett a nézők mindig a jó helyen nevettek, és a végén pedig hatalmas tapsot kaptunk tőlük. Ezért nagyon nagy öröm itt játszani.
A márciusi előadásotok előtt a MERLiN Színház tervezi, hogy levetíti a Menedék c. kisfilmet, melyben Lovas Rozival együtt szerepeltek. Mesélj erről egy kicsit.
Ez egy négynapos nyári forgatás volt Paks környékén. A filmben Váncsa Gábor osztálytársunk is játszik, aki úgyszintén készített egy filmet a nyáron, melynek forgatása során megismerkedett Gergőékkel ( Kövi Gergő és Babai István – szerk.), a Menedék rendezőivel. Mikor Gergőék szereplőket kerestek a filmjükhöz, akkor Gábor minket ajánlott Rozival. Réti Barnabás, a film másik szereplője pedig már rég el volt döntve.
Miről szól a film?Úgy szoktuk megnevezni, hogy posztapokaliptikus kamaradráma. A közeljövőben játszódik, van egy gyógyszer, amiről elterjesztik, hogy mindenre jó a fejfájástól kezdve az abortuszig. Az egész Földön mindenki használja, viszont pár év múlva kiderül, hogy a mellékhatása halált okoz, s ezáltal szinte az egész Föld kipusztul. Akik életben maradnak, azok két részre oszlanak: az egyik fele próbál túlélni, a másik pedig egy félkatonai szervezet, akik a világban fosztogatnak. Ők is túlélni akarnak, csak erőszakosabban. S ebből különböző problémák adódnak.
Ez az első film, amiben szerepeltél?
Nem, az első filmem a 9 és fél randi volt, amiben Vega pincért játszottam, ami abszolút statisztaszerep volt. A második film, a Made in Hungaria, amiben Surát, a szaxofonos fiút alakítottam, és idén is forgattam a Szinglik éjszakájában két napot.
Mennyiben volt más filmben játszani, mint a színpadon?
Teljesen más világ, de nagyon szép. A színpadi játék egyszeri és megismételhetetlen, abban a két- három órában kell megcsinálni az egészet. Egy filmre pedig van 30 nap, egy jelenetet pedig addig veszünk fel, ameddig nem lesz jó és ez biztonságot ad.
Melyik világ tetszik jobban?
Nem hiszem, hogy Magyarországon a színészek válogathatnának ebben a témában. Szerintem, aki filmben játszik sokat, annak is élete a színpad. Igazából ez az, ami rendszeres tud lenni, hiszen filmet maximum kétszer forgat az ember nyáron, amikor nincs színház. Meg a filmekbe is úgy gondolom, hogy a jó színészeket hívják. Persze szerencse is kell hozzá, el kell járni castingokra. De ebben még nincs nagy tapasztalatom.
Miben láthatunk még itt a MERLiNben?
Jelenleg az operett vizsgánkban, a Csárdásmiskában. De márciusban lesz még egy Cseh Tamás estünk és Henry Fielding Tom Jones című művét is bemutatjuk. Az év végén pedig valamit Mohával fogunk készíteni, ami valószínűleg Shakespeare lesz.
Készítette: Antal Klaudia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése