2009. december 4., péntek

'A Kodály - módszerről jelentjük!'





Ágens és társulatának akciói kezdenek olyanok lenni, mint a Kész Átverés Show. Félreértés ne essék: a közös pont nem a színvonalban, hanem a meghökkentő erőben rejlik. Eleinte még elhittük, hogy az, amit látunk, valóban az, aminek mondják és mutatják. Aztán már kezdtünk gyanakodni, sandán vizslatva minden egyes mozdulatukat. (Persze megint sikerült rákontrázniuk!) Mára eljutottunk odáig, hogy direkt azért megyünk az előadásra, hogy meglessük, mi lesz a meglepetés. Katasztrófaturistaként egyenesen áhítjuk a sokkot, ami egy rendes nézőnek kijár!

Az Ágens és a Kodály - módszer címmel fémjelzett esemény ezúttal egy koncert, de ez a tény nem hátráltat bennünket abban, hogy még reménykedjünk, hátha most is történik valami ’bibi’. Ahogy betérünk a fogadótérbe a jegyszedő kisasszonyok mellett egy operatőr és Ágens állnak. A kamera a képünkbe nyomva, menekülésnek helye nincs. Ágens kezében mappa és toll, gondosan ikszelget. Kérdést tesz fel, amire ha válaszolunk, elfoglalhatjuk helyünket. Aztán megtudom a fekete cipősöknek az első sor, dukál.

Idilli koncert veszi kezdetét. Egy daliás férfi és két nő: egy szőke és egy barna énekel a színpad bal oldalán csengő-bongó hangon. Mindhárman elegáns, komolyzenei koncerthez illő öltözetben virítanak.Kodály és Bartók gyűjtötte, trágár szövegű, magyar népdalok és középkori énekek csendülnek fel. Majdnem olyan érzésünk támad, mintha a Zeneakadémián ülnénk. Valami azért nem stimmel! Ágens a színpad közepén bőrkabátban feszít. Saját, dekadensnek látszó, modern formációja van. Nem éppen olyan zenei stílust képviselnek, mint a három jómadár. Vajon ki énekli túl a másikat? Ágens néha-néha magas hangon beleénekel ’gyönyörbe’, mire a három pacsirta tudálékosan, fensőbbségesen folytatja a dalolászást. Elmaradhatatlan operaszerű hangzás, csodásan kizökkentő disszonancia áll elő. A három jómadár átvándorol, a színpad jobb oldalára. Ezt is fontoskodva teszik… Folytatják, amiben oly jók. A módszert aztán még tovább viszik, improvizációval egybekötve.

Közben megpróbálom előbányászni a mélyről Kodály metódusának mibenlétét. A szolmizálás dereng, a rettenetes Magdi néni skálázása a szolfézsórán. Leüt, négy hangot a zongorán, meg kell mondani, hogy dó, ré, mi vagy szó… Hallás utáni zene felismerése… Nem segít! Mindegy is, mert a koncert fokozatosan úgy is olyanná válik, mint John Cage zajművészete. Ekkor tetszik a legjobban! Ja, és ne feledkezzünk meg róla, továbbra is,várom a csodát. Amikor már ellep a direkt unalom, kisvártatva megérkezik. Ősi dallam, olyan, amilyet nem lehet tanulni. Nincs regula, sem skálázás. Szabad áramlás és belülről jövő énekhang viszont van. Palya Bea és Oláh Ibolya azzal együtt, ami az övék, azzal együtt, amit ismernek. Ágens tiszteletteljes csendben áll mellettük. Ő is rájuk csodálkozik!

Végül nem marad más hátra, mint az elcsendesülés és az előzetes kérdéseket összegző, kreált statisztika felolvasása. (Az előadáson hány cigány, hány fekete cipős, hány homoszexualitását titkoló stb. vett részt. Előítéletek ide vagy oda, most lelepleződik!)

Ágens performanszai egyre nagyobb kihívás elé állítják az alkotót és a nézőt. Soha nem tudhatjuk miből mi lesz. Le kell hántani a felesleget, hogy a mögöttes gondolat láthatóvá váljon… Lehetetlennel birkózás! Ismét valami más, valami új. A lécet még feljebb pakolták!



-hesse-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése