Merlin Április

Áprilisban nagy volt a mozgolódás a Merlin Színházban. Rögtön április elsején bolondok napi Budapest Interkult rendezvénnyel indítottunk, ahol a móka mellett beindultak e havi táncos programjaink. Ez egészen odáig fajult, hogy április 29-én Tánc Világnapi Maratont szerveztünk, azaz non-stop táncelőadások és vetítések színesítették a napot. Valószínűleg sokan olyanok is megfordultak a Merlin Színházban, akik még azelőtt soha. Ha éppen nem előadás ment a színházteremben, vagy kiegészítő rendezvény, akkor kemény munkával próbáló társulatokat láttunk az épületben. Néha pedig egy kis viccelődés segít túllendülni a holtpontokon...

Szóval ilyen volt az április a Merlinben röviden és tömören:

Mindenkit Foglalkoztat

- Beszélgetés Kiss Márton író-rendezővel

Azt javaslom, hogy ezt az interjút csak azok olvassák el, akik már látták az előadást. Akik nem látták, azok vizualizáljanak egy hatalmas SPOILER kiírást keresztül-kasul a szövegen. Mert ez a darab akkor igazán nagy élmény, ha a néző nem passzív befogadóként dől hátra, hanem az előadás valódi részesévé válik azáltal, hogy hagyja kicsit megmozgatni azokat a bizonyos fogaskerekeket. És akkor a nevetések és elkomolyodások közé beszűrődik pár Aha!-momentum, ami pompás érzés tud lenni. De hát mindenki döntse el magának, szeretné-e, hogy beszélgetőtársam és én lelőjük a poént…

Gratulálok a bemutatóhoz! Szerintem mondhatom azt, hogy sikeres volt, hiszen tele volt a nézőtér, és ez a szépszámú közönség kábé négyszer visszatapsolta a színészeket.

Igen, tényleg jól sikerült. Nagyon kellett az, hogy a nézők már az elejétől menjenek az előadással.  Azt hittem, hogy rosszabbul fog elsülni.

Miért gondoltad ezt?

Mert nekem elég nehéz volt. Az első komolyabb munkám a CUCC után, és sokszor azt hittem, hogy szétesik darabokra. Aztán mégis összeállt.

Nekem összeállt. Nagyon kissmarcis volt a darab.

És az mit jelent? (nevet)

Azt jelenti, hogy úgy érzem, neked már megvan a saját stílusod, hangod. Gondolok itt arra, hogy a darabjaid olyanok, mint egy puzzle: az elején káosz, és a néző kapkodja a fejét, hogy melyik darabka hova tartozik, aztán elkezdi összerakosgatni őket, és a végén minden a helyére kerül. Nekem ez nagyon tetszik, hogy amikor már azt hiszem, hogy mindent értek, kiderül valami új, amire számíthattam volna, mert próbáltál rávezetni, de persze nem számítottam. És ez csavar 180°-ot az egész szituáción. Amúgy most jobban megértettem mindent, mint a CUCC-nál.

Persze, ez a darab sokkal letisztultabb. Amúgy a Foglalkoztató előbb kész volt, mint a CUCC, már olyan értelemben, hogy volt egy hatvan oldalas förmedvény, egy nagy-nagy szövegtenger, amit megírtam, aztán hagytam pihenni. Megvolt a CUCC, de már azon is rajta volt a bélyege ennek az őrületnek, vagy ahogy a dramaturgom szokta mondani, káoszdramaturgiának. Amikor aztán elkezdtünk dolgozni a Foglalkoztatón, akkor elolvastam, amit két évvel ezelőtt írtam, és mondtam, hogy ez egy borzalom. Aztán újraírtam az egészet. De hasznos volt ez a késleltetés, mert itt már egy más szinten dolgoztam, mint a CUCC-nál.

Milyen értelemben?

Itt volt egy konkrét szövegkönyv, amit meg kellett csinálni hat hét alatt. Tehát itt nem a színészekkel közös improvizáció volt a módszer, viszont a próbák előtt nagyon sokat elemeztük a szerepeket. Nem az volt, hogy beleraktam őket egy formába, vagy egy keretbe, hanem kerestük, hogy kik ezek a karakterek és mit akarnak.

Honnan a Foglalkoztató alapötlete?

Az onnan van, hogy amikor megírtam a förmedvényt, akkor zárták be a Lipótmezőt, az elmegyógyintézetet. És ez nagyon elgondolkodtatott, mert sok cikk jelent meg arról, hogy jaj, most bezárták, és a sok bolond meg ott bolyong a városban, merthogy nem kapnak ellátást. Tényleg nagyon nagy botrány volt, mert tulajdonképpen az volt a magyar pszichiátria központja, ahol a kutatások, fejlesztések folytak. És volt egy ismerősöm, aki ott dolgozott a foglalkoztató részlegen, amit akkor kimentettek a Mérei kórházba, én pedig elmentem oda, mert érdekelt, hogy hogyan történt ez az egész.

Innen jön a hajtogatás-motívum is? A foglalkoztató részleghez kapcsolódik?

Igen. Tudod, a foglalkoztató egy olyan dolog, hogy ezeket a betegeket megpróbálják visszaintegrálni a társadalomba, hétköznapi cselekvések által. Például seprűt készítenek, plüssmacit tömnek, meg ilyenek. Foglalkoztatják is őket, tehát kapnak ezért pénzt is, de nem ez a lényeg, hanem hogy ezek az emberek, akik egyfajta beszűkült tudatállapotban vannak, ne vesszenek el saját magukban. Szóval elmentem ebbe a foglalkoztatóba, és egy napig ott voltam. Az ismerősöm pedig bedobott a mélyvízbe, azt mondta, hogy ne csak beszéljek a főorvossal, hanem vegyek részt a foglalkozásokon. És akkor tömtem én is a plüssmacit. Nagyon nagy élmény volt. Volt például három öregasszony, akikkel tök jól elbeszélgettem, amikor vagy fél óra után végül is rádöbbentem, hogy nem négyen ülünk az asztalnál, hanem öten, mert van ott még valaki, akit én nem látok, valaki, aki nem létezik…szóval innen jött az ötlet.

Akkor a darabban tulajdonképpen mindenki őrült, igaz? Mert ott vannak a rehabilitációs központ lakói, és az ő agyszüleményeik, akiket eljátszanak.

Igen, mert ez a Lipótmező-történet összekapcsolódott számomra azzal, hogy mindig is ez volt Magyarországon, hogy az őrületeinkkel nem tudunk mit kezdeni. Most nem olyan értelemben mondom, hogy skizofrénia, hanem a társadalmi problémákkal. Szóval ez egy allegória, hogy az egész ország egy nagy őrültekháza.

Gondolom itt jönnek be a képviselők, akik a halálbüntetés nemeit vitatják. Ők tulajdonképpen az elmegyógyintézeten kívüli világ.

Pontosan. A darab két szinten működik, és a polgármesteres vonal a másik szint, akik el akarják pusztítani a foglalkoztatót. És én ebből azt akartam kihozni, hogy a félelmeink, vagy előítéleteink egyfajta gyűlöletet szülnek a másikkal szemben, aki lehet cigány, zsidó, de akár egy eszme is. És ez a gyűlölet pusztításhoz vezet, de önmagunk elpusztításához. Mert azáltal,hogy ugyanazok a színészek játsszák a két szintet, nekem ez a kettő összeér a fejemben, hogy tulajdonképpen egymást pusztítják el, de ezáltal önmagukat is.

Szóval minden ember a Szürke Szerda mozgalom tagja? Vigasztalan unalmat terjeszt, elkeseredett és másokat is elkeserít?

Igen, az már a vége. Hogy előbb-utóbb ilyenné válik minden. Ilyen szürkévé és unalmassá. De ez azért is került bele, mert azt vettem, észre, hogy Magyarországon imádunk panaszkodni. Minden mondatunk azzal kezdődik, hogy „az a baj”, „attól félek”, meg „elegem van belőle”. Ezek a pici jelenetek mind reflexiók arra, hogy hogyan élünk ebben az országban, minden részletet a valóságból emeltem át. A szürke szerda pedig azt jelképezi, hogy mennyire pesszimisták vagyunk és mennyire tudjuk utálni, ami körülöttünk van.  

Visszatérve kicsit a stílus-kérdésre: a darabjaid nyelvezete is sajátos, tulajdonképpen a média, a reklámok világát hallom ki belőle. És nagyon tetszett az, ahogyan az embereket a beszédstílusukkal jellemezted. A manager főnökasszonyt például, akinek a férje már nem jelent motivációt, de azt szeretné, ha a váláson is együtt dolgoznának.  Vagy ahogy bemutattad a polgármester semmitmondó szónokiasságát.

Igen, nagyon sokat próbáltam használni a szöveg zeneiségét, a magyar nyelv játékosságát.  A polgármesternél a politikusoknak ezt a valóban semmitmondó, de nagyon szépen hangzó beszédét úgy próbáltam színpadra vinni, hogy verssorokból áll össze a szövegük, de minden sor más és más versből van. Tehát a polgármester egyszerre mond József Attilát, Berzsenyit meg Vörösmartyt. A szürke szerdánál pedig egy szertartásszerű dolgot írtam át szürkévé.  Olyan apró játékokat találtam ki, hogy az új onnan csatlakozott híveink helyett újonnan csalatkozott híveink van, vagy a mutatkozz be helyett unatkozz be.

Te mennyire érzed úgy, hogy megtaláltad a saját hangodat?

Én is érzem azt, hogy van valami, ami ilyen kissmarcis, ahogy mondtad, de ez egy folyamatosan alakuló dolog. És azért mondom azt, hogy a Foglalkoztató nekem most még úgy ülepedik, mert érzem, hogy megyek egy formába, ami az enyém, de ez darabról darabra alakul, szépen lassan lépegetek előre. Például a Foglalkoztatóban most a képek felé mentem el. Nagyon meghatározó volt a díszlet, amit Virággal (Erdei Ildikó Virág, a díszlettervező) csináltunk, aki egy olyan furcsa képi világot hozott létre, amire én nagyon rá tudtam érezni.  Azt szeretem, hogy egyrészt van egy kép, kiegészülve a színekkel és a világítással, nagyon erős, nagyon sűrű, és van a szöveg. És az a fontos, hogy egymást erősítse vagy ellenpontozza a kettő. Emellett kevesebb mozgást akartam, azt, hogy a látvány olyan legyen, mint egy festmény vagy egy szobor, és a dialógusban szülessen meg a jelenet. Például amikor a házaspár beszélget, az tulajdonképpen egy piéta póz.  Szóval a stílust illetően én nagyon benne vagyok, és nem látok rá, de sokan például azt mondják, hogy így beszippantja őket az előadásom.

Ha már szóba került a díszlet, hogyan kaptak ilyen központi szerepet ezek a piros székek?

A pilleszékek? Az onnan jött, hogy a foglalkoztató egy olyan teremben volt, amiben mállott a vakolat. Ezért akartam, hogy legyen a díszletnek is ilyen lepusztult szocreál feelingje. Azt pedig Ildi mondta, hogy akkor legyenek pilleszékek, mert az a 70-es, 80-as években mennyire divatban volt. Azon ültél a konyhában és aztán szét lehetett szedni, és akkor virágot ültettél bele. Így tetszett meg az, hogy a pilleszéken nem csak ülni lehet, hanem bármit meg lehet vele csinálni. Lehet belőle villamos is. Lerakod, és akkor azok a kerekek. De az is egy kép, minimális jelzés. És nem kell jobban illusztrálni, mert a szöveg úgyis elmondja. A többit pedig te elképzeled, és az belül megtörténik, hiszen van fantáziád. Én nagyon hiszek abban, hogy használni kell a fantáziánkat, erre jó a színházasdi.

Végezetül feltenném neked a darab egyik, mindenkit foglalkoztató alapkérdését: Mit jelent számodra az a sokat használt szókapcsolat, hogy „úgy szeretnék boldog lenni”?

Ez milyen gáz kérdés! (nevet) Figyelj, azért is írtam meg ezt a foglalkoztatót, merthogy csinálni kell a dolgokat.  Miközben dolgoztunk, baromi nehéz volt, hat hétre beköltöztem a Merlinbe és rengeteg akadállyal szembesültem. Ez iszonyatosan stresszes tud lenni. De bármennyire is szar a helyzet, és bár néha nagyon ideges tudok lenni, nekem az a boldogság, hogy ezt csinálhatom. A boldogság nem csak pillanatok kérdése.

Készítette: Bánhidi Dóra

Rómeó és Júlia megmozdult!

Sokan kíváncsiak lettek arra, hogy mi lesz abból, ha Uray Péter Shakespeare klasszikus szerelmi történetét és a mozgásszínházat összetalálkoztatja. Az eredmény pedig tánccal, mozdulatokkal, gesztusokkal, indulatokkal, érzelmekkel telerakott produkcióvá vált. A tragédia minden egyes lényegi momentumát végig táncolták, a zene és mozgások kapcsolata még inkább rásegített arra, hogy kifejezzék a szerepekben zajló érzelmeket. 

A jelmezek nőkön és férfiakon egyaránt öltöny, tán a hovatartozás és összetartozás végett van, akin szürke, akin csíkos, akin fekete. Kalap is kerül, sőt a keretbe foglalás végett hófehér gúnyos vigyorba ágyazott maszkok vannak a szereplőkön a történet elején, és a végén is, mikor a két szerelmest visszahívják maguk közé, miután megmutatták a tragédiába torkolló szerelmi történetet. 

A helyszín Verona, kevés, de annál hangsúlyosabb elem a díszlet, a padló vörös, ami különös fényt vet az öt darab fémketrecre. Ezeknek a piros ketreceknek a mozgatásával változnak a helyszínek.

A két fiatal történetének bemutatása a fizikai színház elemeinek a segítségével nagyon hatásosra sikerült, nem volt szükség szavakra, kifejezőek voltak a gesztusok és az érzelmek is egyértelműen láthatóvá váltak annak függvényében, hogy mennyivel volt több vagy kevesebb indulat egy mozdulatban.

A közönség hosszas tapssal igyekezett megmutatni a „vendégeknek”, hogy tökéletes látvány-élményt kaptak.

Fejes Veronika

Előadások és próbák képekben

Érdemes megnézegetni az előadásokon és a próbákon készült képeket, hátha még inkább kedvet kap az ember az adott darabhoz.

Ajánlatunk mára:

Kiss Márton Foglalkoztató c. előadásán készült fotók a Facebookon, valamint a Merlin Színház és a Madhouse Company közös darabja, Magács László rendezésében, az ARTHUR, PART ONE - THE LEGEND BEGINS, szintén a Facbookon.

Tánc Világnapi Maraton a Merlinben

Köszönjük az érdeklődőknek, hogy eljöttek és részt vettek a Tánc Világnapi Maratonon.

Bár az éjszaka nehezen indult, a későbbiek folyamán csak kapkodtuk a fejünket a sok ember láttán.

Vecsey Balázs fotói elérhetőek itt.

Egy rövid kis előzetes videó megtekinthető a Facebookon.