„A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.”
(Cezare Negrí)
(Cezare Negrí)
A Közép-Európa Táncszínház előadását látva azt hiszem, kevesen lennének azok, akik az idézett mondatot kétségbe vonnák. Duda Éva, a társulat 20. évfordulójára készített koreográfiája abszolút a magával ragadó kategóriába tartozik. Dinamika, összhang, zene, szenvedély, feszültség. Ezek a szavak azok, amelyek először eszembe jutnak, amikor előidézem magamban a látványt. Vagy inkább a hatást? Mert hatott.
A jelmezekről első ránézésre az a gondolatom támadt, hogy valószínűleg egy nagyobb nézeteltérés eredményei. Szakadt, foltos, féllábú, félujjú ruhák. Később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a praktikum mellett a látvány lehetett az a szempont, ami a színkombinációban és szabásban abszolút formabontó ruhák elkészítésénél szerepet játszhatott. Ezenfelül a zene még meghatározóbb kiegészítője a látványnak, mint a jelmezek. Hallható az autentikustól, a törzsi-jellegűeken keresztül egészen a kissé elektronikusig sokféle dallam. Dinamikájuk az erősen lüktetőtől, a már-már melankolikusig egy hosszú skálán váltakozik. Hatáskeltés szempontjából azonban a hirtelen megmerevedő mozdulatok és az egyik pillanatról a másikra elsötétedő tánctér a legmeghatározóbb. Ez az attitűd a jelenetek elválasztására is szolgál, mint ahogy a magas lány-alacsony fiú páros részei is. Ők azok, akik egyfajta előszóként szolgálnak a következő jelenethez. Hiába, hogy szinte ők táncolnak a legkevesebbet, de a darab talán legmeghatározóbb figurái.
A cselekmény során más és más belső, esetenként külső konfliktus időszerű vagy épp kényszeres változását látjuk. Ezek olykor egész jól meghatározhatók, máskor pedig elvesznek a mozdulatok forgatagában. A táncosok minden rezdülése tükrözi a vívódást, a testre kényszerített belső erőszakot, sokszor az egyet nem értést. Az ellentétes karakterek harmonikusan egészítik ki egymást a mozdulatok által, azt a hatást keltve, mintha két, akár három alak eggyé olvadna össze tánc közben. Ugyanakkor a laikus szemével nézve gyakran elgondolkodtam, hogy vajon most mit is látok és nem mindig sikerült szavakká formálnom a benyomásokat. De vajon kell-e egyáltalán, hogy a tánc és a zene valami szavakkal egyértelműen megfogalmazhatót adjon? Vagy elég maga az élmény, hogy a hétköznapok megszokottságából kilépve élvezzünk valamit, csak azért mert szép.
Molnár Krisztina
A jelmezekről első ránézésre az a gondolatom támadt, hogy valószínűleg egy nagyobb nézeteltérés eredményei. Szakadt, foltos, féllábú, félujjú ruhák. Később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a praktikum mellett a látvány lehetett az a szempont, ami a színkombinációban és szabásban abszolút formabontó ruhák elkészítésénél szerepet játszhatott. Ezenfelül a zene még meghatározóbb kiegészítője a látványnak, mint a jelmezek. Hallható az autentikustól, a törzsi-jellegűeken keresztül egészen a kissé elektronikusig sokféle dallam. Dinamikájuk az erősen lüktetőtől, a már-már melankolikusig egy hosszú skálán váltakozik. Hatáskeltés szempontjából azonban a hirtelen megmerevedő mozdulatok és az egyik pillanatról a másikra elsötétedő tánctér a legmeghatározóbb. Ez az attitűd a jelenetek elválasztására is szolgál, mint ahogy a magas lány-alacsony fiú páros részei is. Ők azok, akik egyfajta előszóként szolgálnak a következő jelenethez. Hiába, hogy szinte ők táncolnak a legkevesebbet, de a darab talán legmeghatározóbb figurái.
A cselekmény során más és más belső, esetenként külső konfliktus időszerű vagy épp kényszeres változását látjuk. Ezek olykor egész jól meghatározhatók, máskor pedig elvesznek a mozdulatok forgatagában. A táncosok minden rezdülése tükrözi a vívódást, a testre kényszerített belső erőszakot, sokszor az egyet nem értést. Az ellentétes karakterek harmonikusan egészítik ki egymást a mozdulatok által, azt a hatást keltve, mintha két, akár három alak eggyé olvadna össze tánc közben. Ugyanakkor a laikus szemével nézve gyakran elgondolkodtam, hogy vajon most mit is látok és nem mindig sikerült szavakká formálnom a benyomásokat. De vajon kell-e egyáltalán, hogy a tánc és a zene valami szavakkal egyértelműen megfogalmazhatót adjon? Vagy elég maga az élmény, hogy a hétköznapok megszokottságából kilépve élvezzünk valamit, csak azért mert szép.
Molnár Krisztina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése