'Hogy legyen átkozott, aki a kést kitalálta...'

A Honvéd Színház előadása felidézi a siratók egyszerre profán és misztikus jellegét. Húsbavágó zene, amely akkor is hallatszik, amikor csend honol a színen. A balladai búskomorság tovább szól valahogy! Működőképes a dráma, mert el van találva, minek hol legyen a helye. Rusznyák Gábor kevés eszközzel, meglepően jól egybehangolt bikaviadalt rendez. A kevesebb néha tényleg több!

Lorca darabja ezúttal flamencóba oltva jelenik meg. Nem in medias res kezdődik, hanem, amikor megérkezünk az előtérben, már játszik a zenekar (Canarro). Jó, hogy van idő ráhangolódni. Belépünk egy terembe, ahol egy vörös kerítéssel körbevett, csapóajtóval ellátott aréna nézőterére ülünk le. A küzdőtér hol házzá, hol vadonná, hol halottakkal borított csatamezővé változik. A kör újrarajzolható, a feszültség marad. A szerelem nem alapozza meg a jövőt, de a vagyon az igen! Időnként egy-egy kivágott magas C, időnként egy-egy kés suhintása élesedik fel - biztos, hogy tragédiába torkollik a nászéjszaka…

A cselekményt olykor megszakítja egy keserves ének, vagy az olyan találékony átvezetők, mint amikor az esküvőre készülő násznép egyszerre veszi fel ünneplőjét. A legfiatalabb, kissé eltúlzott gesztusokkal rendelkező kislány (Hegedűs Barbara) körbejár. Tükröt tart az érett asszonyok és férfiak elé, hogy ki-ki megigazíthassa itt-ott, amit még kell. A lakodalom végeztével pedig ő az, aki egy piros gombolyag szálait újra meg újra felvéve, felfejti, mi történt a megszökött menyasszonnyal, szerelmével Leonardoval és csúnyácska vőlegényével az éj leple alatt.

Federico Garcia Lorca az andalúziai származású költő, rajzművész, zeneszerző, rendező, talán drámáival írta be magát leginkább a történelembe. Műveiben a cigány folklór elemei elegyednek temperamentumosságával, miközben a spanyol társadalom fonákjának kiteregetése mint téma többször előkerül. A közeg okozza a cselekvésképtelenséget? Vagy a cselekvésképtelenség teszi bénulttá a közeget? Élhetetlen az élet. Vérbosszú vérbosszú hátán. Tettek, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel járnak. A vér nem válik vízzé.

Az utolsó jelenet még emlékezetes! Két halottat húznak a körön belülre. Az asszonyok siratják őket. Legjobban az anya (Tóth Ildikó) sír. Játéka itt is letisztult, hiteles. Látszik, hogy megtört, mégis van benne egyfajta méltóságteljes higgadtság. A múlt megkeményítette. Talán a legelviselhetetlenebb fájdalom, amikor a szülő temeti gyermekét. Vele, nem először történik meg. A menyasszony (Kálóczi Orsolya) kétségbeesetten kapkodja a levegőt: zokog. Nem jobban, mint az anya, csak másképp. Ő is pontosan formálja meg, amit kell! Fiatalsággal teli hévvel cselekszik, de csöppet sem válik hamissá.

És az aréna közönsége? Mostanra gyásznéppé transzformálódott. Úgy látszik, van idő az élmény lecsengetésére is. Taps nincs, csak csendben távozás, majd a finom falatok megízlelése. Nem az ellenérzések kifejezése végett, hanem mert egy halotti toron helye van. Az élmény sokszor fájdalmas, bús és réveteg, de nagyon is végiggondolt. Nem marad nyomtalanul!

-hesse-

Vérnász: Az „Anyaságról” Tóth Ildikóval

Délelőtt 10.59. perc, a találkozás előtti utolsó
pillanat. Két nappal ezelőtt láttam a Vérnász főpróbáján, melyben az Anya szerepét öltötte magára, de még hogy! Ölni tudott volna a fiáért. Tekintetéből gyöngédség és harag áradt, ami miatt egyszerre lett úrrá rajtam a biztonság és a félelem érzete. Vajon most mit fogok érezni? De nincs időm ezen tovább gondolkodni, mert már itt is van és mosolyogva fog velem kezet Tóth Ildikó. Azt hiszem nincs mitől félnem. Kezdhetjük.

Egyik interjúdban azt nyilatkoztad, hogy ha megkapsz egy szerepet, elolvasol egy anyagot, akkor arról egy nagyon erős benyomásod alakul ki. Lorca Vérnász c. műve kapcsán mi volt az első benyomásod?


Az az igazság, hogy ennél a darabnál más egy kicsit a helyzet, mert már találkoztam vele korábban. 1996-ban az Új Színházban, amikor még Székely Gábor volt az igazgató, Novák Eszter is megrendezte ezt az előadást, melyben Csomós Mari volt az Anya, én pedig a Mennyasszony. Vannak darabok, melyek kicsit elkopnak és vannak, melyek nagyon erősen megmaradnak az ember emlékezetében. Erre a műre az utóbbi vonatkozik, valószínűleg azért, mert van egy szürreális, versben megírt rész, amely magával ragadó. Még a prózai rész is költészetté válik azáltal, hogy nagyon szűkszavúan és sűrítetten vázolja fel a helyzeteket. Olyan mondatok jönnek ki az emberek száján, melyek nem mindennaposak. Ez nekem rettenetesen tetszik. És nem lehet elfelejteni azt a földrajzi és társadalmi közeget, melyben ezek a darabok megszülettek. A küszködést a földdel, az éghajlattal, egy erősen szabályozott társadalmi renddel. Ez a szabályozott társadalmi rend a mai világunkra is jellemző, csak más formában. Hiszen ha mindenki megvizsgálja az életét, talál olyan szabályt, ami alól szeretne kibújni, vagy amihez nagyon keményen kell alkalmazkodnia, hogy egy adott közösségnek a tagja maradjon.


Milyen érzés ugyanazt a darabot egy másik szemszögből eljátszani?


Amikor az ember elkezd foglalkozni egy szereppel, soha nem feledkezik meg magáról az anyagról. Hogy milyen gondolatokon keresztül jutunk el egy karakter megformálásáig, az sosem kiragadható a darab egészéből. Tehát egy színésznek tudnia kell, hogy a darab egészéhez képest a szerepének milyen gondolatot kell vinnie, milyen irányvonalat kell mutatnia. Amikor az ember egy darab mozgatórugóin elmélkedik, akkor tulajdonképpen minden szerep kapcsán gondolkodik. Hiszen ezek a mozgatórugók majd hogy nem ugyanazok, csak természetesen más-más színt képvisel ebből például a Mennyasszony vagy az Anya.


Melyik szerepet élvezted jobban?


Nagyon nehéz ezt eldönteni. Az összes szerep csodálatosan van megírva. A Mennyasszony és az Anya két nagyon karakán, nagyon szuggesztív személyiség. A kikérés pillanatában két nagy kvalitású ember találkozik, amit a csendekkel próbáltunk kihangsúlyozni.


Melyik karakter jelentett nagyobb kihívást?


1996-ban, amikor a Mennyasszony szerepét játszottam, én még nagyon fiatal voltam. Akkor fejezetem be épp 6 éve a Főiskolát. Sokkal kevesebbet tudtam mindenről, ezért ilyen szempontból nagyobb kihívást jelentett a Mennyasszony szerepe. Fiatal színészként az egyik legnehezebb feladat biztonsággal és tudatosan képviselni azt, hogy a gondolatnak mekkora teremtőereje van. Az a fontos, hogy az ember megfelelő idegállapottal a gondolatot magát képviselni tudja. Ha a színész ott áll a színpadon és nem csinál semmit, csak innen (homlokára mutat) megy a gondolat és az idegállapot, akkor az az egyik legerősebb dolog a világon. A tapasztalataim sokat segítettek az Anya megformálásában, ami talán még nehezebb szövetű, mint a Mennyasszony szerepe.


Tudtál meríteni a valódi anya szerepedből?


Annyit mindenképpen, hogy van egy valóságos, konkrét viszonyom egy gyerekkel, aki ugyan még csak 6 éves, de ugyanúgy végig járjuk azokat a táncokat, amikben azt tanuljuk, hogy ő hogy tud engem becsűrni-csavarni egy érzelembe és abból én mikor, és hogy szállhatok ki anélkül, hogy a szeretetemmel megfojtanám. A darabban az Anya nem tud túllépni életének két drámáján és szeretetével szinte megfojtja legkisebb gyermekét. Viszont nagyon fontos, hogy az első jelenetben kiderüljön, hogy az elképesztő összeszedettség és keménység mellett, micsoda gyöngédség és szenvedélyes szerelem lakozik az Anyában a fia iránt.


Ha már a szenvedélyességnél tartunk, mennyire áll közel hozzád a spanyol temperamentum?


Az angol hidegvér, a spanyol szenvedély, a magyar sírva vígadás izgalmas dolgok. Közhelyesnek tűnnek ezek a megfogalmazások, de ugyanakkor nem véletlenül jöttek létre. Az emberben mindenféle tulajdonság megtalálható, de vannak meghatározó, domináns jellemvonások, amik miatt ő inkább ilyenebb. Amikor megkapunk egy szerepet és az adott jellem csak csírájában van bennünk, akkor az a dolgunk, hogy azt minél jobban kibontsuk.


Az Anya nem tud megbocsátani a Félix családnak, amiért azok megölték a férjét és a legidősebb fiát. Te mennyire vagy megbocsátó?


Azt hiszem én megbocsátó típus vagyok. Egy pici időnek el kell telnie, de nem hordozom sokáig magamban fullánkként a haragot. Sok múlik azon, hogy az ember gyerekkorában hogyan tanulja meg ezeket a dolgokat, milyen társadalmi és természeti környezetben nő fel, milyen kultúrát szív magába és később mivel találkozik - ez nagyon meghatározó tud lenni. Amikor az ember egy zárt közösségben nő fel és nem kap másmilyen mintát, csak azt, amibe beleszületett, akkor azok a szabályok és törvényszerűségek sokkal merevebben benne tudnak ragadni a személyiségében úgy, hogy talán még észre sem veszi.


A drámában az Anya hisz az öröklődő bűnben. Szerinted „vérünkben” hordozzuk a sorsunk, vagy mindenki maga alakítja az életét?


Amikor az ember az életében igazán sűrített, drámai helyzetbe kerül és választania kell két vagy több lehetőség közül, akkor tulajdonképpen maguk a választásaink mutatják meg, hogy milyenek is vagyunk. Tehát az, hogy egy helyzetben mit választunk, vagy milyen helyzetbe lépünk bele mind jellemez minket. Mondhatni azt, hogy a választásaink a sorsunk maga.


A Rokonok c. film kapcsán azt mondtad, hogy minden színészt meghatározza az arca abban, hogy milyen szerepet kap. Felmerül az a kérdés, hogy akkor egy színésznek mennyi esélye van a választásra?


A színészek nem szeretik ezt. A legtöbb színész azt szereti, ha mindenféle szerepet eljátszhat és ez jó is, hiszen egy idő után beletokosodik az ember egy szerepkörbe. Akkor tud ez jól működni, ha van egy társulat, melyben az ember mindenféle feladatokkal megterhelődik, személyiségének ellentmondóval is, hiszen abból is születhet izgalmas, érdekes dolog. De persze egy adott darabnál a társulatban lévő emberek közül nyilván az fogja kapni a szerepet, aki azt a sorsot, azt a bizonyos karaktert a legjobban tudja képviselni. Főleg a filmnél nagyon meghatározó tud lenni az, hogy az ember anélkül, hogy bármit tenne vagy mondana, mit sugall a puszta jelenlétével.


Lorca darabjaiban fontos szerepet játszanak a népdalok. Egy színész feladatát segíti vagy nehezíti az, hogy olykor népdalokon keresztül kell jelentést sugallni?


A zenei világ Novák Eszter előadásában is nagyon fontos volt. A darab tele van sirató, ringató és gyerek dalokkal. Ha megnézzük az altató dalok szövegeit, akkor az ember elképed, hogy milyen rémületes drámaiság van bennük. A gyerekek pedig csecsemőkoruk óta ezt szívják magukba. Spanyolországban ez a szinte kiabálós, kicsit kántálós éneklésmód nagyon jellemző, ami gondolom elválaszthatatlan a földrajzi közegtől. Iszonyú harcok folynak annak érdekében, hogy bármit is kicsikarjanak abból a nagyon öreg, száraz földből. Pont az újszínházi előadás előtt jártam Spanyolországban és saját szememmel is láthattam azt a küzdelmet, ahogy a meredek lejtőkön próbálnak olajfaligeteket létrehozni. Ez a harc nagyon meghatározza az emberek gondolkodásmódját.


Mi volt a különbség a mostani és a Novák Eszteres zenei világ között?


Eszter sokkal többet merített a magyar népzenéből és a spanyol népzenei motívumokból. A mostani előadás zenéje sokkal inkább az, amit mi gondolunk a spanyol zenéről, hogy annak milyennek kell lennie. A felismerhető alapvonásokra építkezik, amire azt mondjuk, hogy ez igazán spanyolos.


Ebben a feldolgozásban a Halál az eredeti műtől eltérően jelenik meg. A darab elején szemben ül az Anyával, részt vesz az esküvőn, majd az egyik koszorúslány képét ölti. Mi ennek a jelentése?


Az eredeti darabban a szöktetés után Lorca versben ír. Bár a végén visszatér prózára, de az is valójában maga a költészet. Hiba lenne ezt a darabot realisztikusan játszani. Miért ne ülhetne a Halál a közönség soraiban, mikor jelen van az Anya életében, és amitől az Anya annyira nem tud elszakadni?!


Szerinted miért fontos eljátszani most a Vérnászt? Mi lehet az aktualitása a darabnak?


Amikor az ember előkeres egy darabot, annak nem szükséges előfeltétele az, hogy vér aktuális legyen. Nem értek egyet azokkal az elgondolásokkal, melyek azt állítják, hogy a színháznak azzal kell foglalkoznia, ami átszövi a mindennapjainkat. Egész életre szóló tanúságok keresése, megtárgyalása is lehet cél, hogy az ember tudjon jól dönteni a különböző élethelyzetekben, hogy tudjon a hibáiból tanulni és képes legyen tovább lépni. Ez az élet egyik lényege. S ez a színház egyik legfontosabb feladata is: a gondolkodtatás.




Készítette: Antal Klaudia

Vérnász: Duende, balkáni dallamok, berácsozott ablakok.- Interjú Kálóczi Orsolyával.

Ugyanúgy ragyog a szeme, ha a társulatáról mesél, mint amikor Lorca iránti szeretetéről, vagy a spanyol nők tartásáról beszél. Ugyanez a tűz világít benne akkor is, amikor a Menyasszonyt játssza: érzéseit visszafojtva is lángol. Szerepe szerint hiába próbál kitörni a bezártságból, végül mégis visszakerül a rácsos ablakok mögé. Kétlem, hogy Kálóczi Orsolyával meg lehetne ezt tenni. Az interjú során szerzett első benyomásom alapján sem az életben nem tűrné a korlátozást, sem színészként a beskatulyázást. Szívesen megkérdezném, olyan lendületesen táncol-e flamencót is, ahogyan játszik, de hát ez nem tartozik szorosan a témához. Mindegy, van még pár kérdés a tarsolyomban.


Hogy jött az ötlet, hogy ezt a darabot vigyétek színpadra?


A darabot nem a társulat, hanem a rendező, Rusznyák Gábor választotta, akit én már régebbről ismerek, hiszen a főiskolán tanított három évig. Hogy miért választotta ezt a darabot, arról annyit tudok mondani, hogy már a főiskolán is emlegette, hogy egyszer meg szeretné csinálni. Akkor persze még álmomban sem gondoltam, hogy ehhez a társulathoz fogok tartozni és benne lehetek ebben.


Milyen a Honvéd Színház társulata tagjának lenni?


Nagyon jó. Már három éve a társulat tagja vagyok, nagyon szeretem ezeket az embereket. Sajnos egy kicsit keveset játszunk, de ez nem a társulaton múlik. Ami biztos, hogy a kollégák, akikkel együtt dolgozom, mind jó és igaz emberek. Igazából akkor tudom jól érezni magam egy társulatban, egy társaságban, hogyha egyenesek a viszonyok, őszinték a kapcsolatok: nyíltak a szeretetek is, a gyűlöletek is. Nincsen szurkálás a másik háta mögött, ha vitázunk – hiszen természetesen vannak konfliktusok-, nyíltan elmondjuk a véleményünket.


Akkor gondolom a próbafolyamat is jó hangulatban telt.


Nos, meg kellett szakítani egyszer a próbafolyamatot, mert úgy volt, hogy nincsen pénz befejezni a darabot. Ez azért kicsit rányomta a bélyegét a próbafolyamatra. Végül aztán összejött, azt hiszem, ez a lényeg.


Hogyan közelítetted meg a Menyasszony szerepét? Mennyiben jelentett kihívást?


Minden szerep nagy kihívás, nekem ez főleg. Lorcából írtam a szakdolgozatomat a kaposvári színművészetin, úgyhogy eléggé benne voltam a Lorca-témában, ami szerepet játszott abban, hogy mit gondolok ennek a szerepnek a megformálásáról. Én kicsit mást gondoltam erről a Menyasszonyról, mint amit a rendező elképzelt, de a végén csak dűlőre jutottunk és elhittem, amit ő mond. Fontos, hogy az ember megbízzon a rendezőben, és én megbíztam benne.


Milyen ezt a szerepet játszani?


Jó, nagyon jó. Egyrészt mert Lorca darab, Lorca pedig a szívem csücske. Másrészt pedig a karakter összetettsége miatt. A Menyasszonyt pont azért jó játszani, mert kívülről van egy fegyelmezett, szikár, nagyon egyenes derekú nő, most ezt idézőjelben is mondom meg konkrétan is; a lelkében, belül meg dúlnak a harcok. Csak a Leonardóval való szerelmében jönnek elő belőle ezek az impulzusok, az érzelmek: ezt a megeresztést, kiengedést nem könnyű megcsinálni, és ezért is borzasztóan izgalmas. Nagyon közel áll hozzám ez a szerep, a lényemhez is, meg az életemhez is.


Miért szereted Lorcát?


Az egész lényét nagyon szeretem. Sokat olvastam róla, illetve a különböző írásait, tanulmányait is. Egy rettenetesen jó színházcsináló ember volt. Van ez a tanulmánya, a Duende, ami gyakorlatilag minden művészetre vonatkoztatható. Az a lényege, hogy az embernek mindig belülről kell valamit előhoznia. A Duende - így fogalmaz Lorca- egy sötét dolog, ami a föld mélyéből jön, a talpból fölfelé, egy nagyon belső, zsigeri dolog. Szerintem ez a darab is akkor működik jól, hogyha egyrészt ösztönösek a figurák, belülről jövők. Másrészt pedig stilizáltak is, ahogyan az előadásban megvalósulnak.


A szerepek tehát stilizáltak, emellett viszont nagyon élők és belülről kell megformálni őket. Ennek a kettőnek a határán egyensúlyozni nem volt nehéz?


Dehogynem. Viszont hihetetlenül sokat tud segíteni, amikor az ember belenéz a partnere szemébe és érzi a rezdüléseit. Én nagyon tudok menni a partnerekkel. Ildikó (Tóth Ildikó, színésznő) például rettenetesen segítőkész. Sokat lehet tőle tanulni, abból, ahogyan hozzányúl egy szerephez. A partnerre hangolódás a lényeg: mivel a másik is pengeélen táncol, magával tud húzni engem is. Nagyon erős hatással vagyunk egymásra.


A darabban a Menyasszony és Leonardo szökése okozza a tragédiát. A Menyasszony esze felett, ami azt parancsolja neki, hogy menjen férjhez, mert a közösség ezt várja tőle, győz a szíve. Te el tudod képzelni, hogy az érzéseid ennyire uralkodjanak rajtad? Inkább az ész, vagy a szív embere vagy?


Inkább a szív embere vagyok, hiszen nagyon nehéz az érzelmeket agyból megoldani. Nyilván az embernek mindig eszénél kell lenni, és végig kell gondolnia, hogy az adott szituációnak mi a hozadéka, de az érzelmek ellen nem lehet küzdeni. Bizonyos helyzetekben kordában lehet tartani őket, de egy idő után nem szabad ellenük menni, mert akkor az ember egyszerűen nem él. Persze csak akkor szabad mindebbe belemenni, hogyha a másik fél is ugyanúgy lángol (nevet). A szerelem gyakorlatilag mindig egy szerencsés találkozás, a Menyasszony és a Leonardo között is. Bármennyire tragikus a végkifejlet, végül is újra egymásra találtak a szerelmesek.


Még akkor is szerencsés dolog volt újra egymásra találniuk, ha a Menyasszony a szerelme miatt végül teljesen egyedül maradt?


Igen, egyedül maradt, de az Anya tragédiája ennél sokkal nagyobb, hiszen ő az egyetlen megmaradt fiát vesztette el. A Menyasszonynak azért még ott van az apja. Ez egy nagyon kemény helyzet, amit valahogy föl kell dolgozni, bár szörnyen nehéz, főleg Spanyolországban, ahol tényleg rázárulnak az emberekre a kapuk. A főiskolán csináltuk a Bernarda Alba háza című darabot, ott is ez a nők sorsa, befalazzák, bezárják őket. Spanyolországban a mai napig megvannak az építészetben a stukkós, berácsozott ablakok.


Mit gondolsz, mit tett hozzá a lírai részek megzenésítése a darabhoz? Számodra mit jelentett?


Pagonyi András írta a darab zenéjét, Gábor pedig folyamatosan ellenőrizte, ahogy készült. Ami nekem nagyon tetszik, hogy szerintem kicsit balkáni lett a zene, nem tipikusan a spanyolos, flamencós vonalat képviseli. Szerintem ez az ősi, balkáni dallam a mi fülünkhöz sokkal közelebb áll. A végén, a siratásnál pedig mintha egy Bach fúgát hallana az ember. András nagyon ráérzett a darab hangulatára, a zene mozgása teljesen lineárisan követi a darab mozgását. Sokat ad hozzá az előadáshoz, jól rá lehet hangolódni a zenékre lelkileg, és ha ráérez az ember, akár könnyíteni tud a darabra való ráhangolódáson is.


A zene tehát nem teljesen a spanyol zenei világot képviseli. A spanyol temperamentumot próbáltad belevinni a játékodba, vagy ennek sem volt akkora jelentősége?


Nem vagyok spanyol, nem oda születtem, de imádom Spanyolországot. A spanyol virtust valójában lehetetlen ábrázolni, hiszen nem abban a társadalomban nőttünk föl, nem abban a légkörben élünk, ott egészen más a habitusa az embereknek. Volt szerencsém kint lenni Spanyolországban, egészen elképesztőek ott a nők. Hihetetlen tartásuk van, nagyon nők és nagyon tudják ezt magukról. Nehéz megfogalmazni, hogy mi is pontosan a spanyol virtus, talán egy belső tartásnak mondanám. Mindenestre próbáltunk a Duende, a szenvedély felé törekedni, amennyire lehetett.


Van valamilyen különösen kellemes élményed a darabbal kapcsolatban? Esetleg valamilyen vicces story?


Vicces történet van. Az egyik kedvenc jelenetemet, a lánykérést próbálni kibírhatatlan volt, lehetetlenség. Amint leültünk a székre, végeláthatatlan röhögésorkán tört ki belőlünk, nagyon nehéz volt fegyelmezni magunkat. Nem tudom megfogalmazni ennek a lélektanát, eleve csak belegondolni, hogy ez a szituáció adott esetben valóban megtörténhet, vicces. Hihetetlenül jól van megírva ez a jelenet, Gábor pedig jól kihozta a darab humorát. Fontos, hogy a nagy dráma mellett mindig ott legyen a humor. Muszáj ellenpontozni, meg kell teremteni a két pólust, különben egysíkú lesz a játék.


Milyen a darab fogadtatása? Le tudjátok egyáltalán mérni? Hiszen a darab olyan keretbe van foglalva, hogy a közönségnek nincs lehetősége tapsolni.


Nagyon jól lehet érezni a közönség rezdüléseit. Én különösen jól szoktam érezni, hiszen kint ülök, ki vagyok zárva a színpadot alkotó körből. Amikor mennek el mellettem az emberek, abszolút le tudom mérni a reakcióikat. Előfordult már olyan, hogy megálltak, nem akartak kimenni, 15 percig engedtük ki őket. Általában jó a fogadtatása, az embernek megvannak a maga kis beépített emberei, barátai, akiket később megkérdez. Általánosságban a világát nagyon szeretik a darabnak, a hangulata nagyon megragadja, megérinti az embereket.


Van valamilyen szerep, amit mindenképp szeretnél egyszer eljátszani?


A Vágy villamosából Blanche. Színészileg óriási kihívás, nyilván még nem is tartok ott, hiszen az egy idősebb nőre van írva. Ő is egy szélsőséges nő, engem általában a szélsőségek nagyon vonzanak. A másik szerepálmom egyébként a Menyasszony volt, Lorca miatt is. A főiskolán az egyik vizsgadarabunk volt a Bernarda Alba háza, aztán kijutottam Spanyolországba, és eldöntöttem, hogy Lorcából írom a szakdolgozatomat. Utána idejöttem a Honvédba és kiderült, hogy itt is lesz egy Lorca darab. Tehát egy nagyon érdekes ív kezd kialakulni az életemben, remélem, lesz még közöm Lorcához.


Készítette: Bánhidi Dóra