Hosszú és kétségek közötti nyári szünet után kezdi új évadát szeptemberben a Merlin. A nyár színházi és kulturális szempontból minden bizonnyal legfontosabb eseménye volt a független színházak támogatására szánt összeg folyósításának csúszása, majd jelentős részének megvonása, ezzel a tönk szélére sodorva a szakmát. Így rendhagyó módon, rendhagyó körülmények között kerül megrendezésre idén a DASZSZ, a Debreceni Alternatív Színházi Szemle.
Szeptember 10. és 14. között tizenegy előadással várja látogatóit a szemle keretében a Merlin, valamint péntek, szombat és vasárnap délután beszélgetéseket szervezünk a függetlenek helyzetével, ill. a változó Előadó-művészeti törvénnyel kapcsolatban. A törvény nagy port kavart (bölcsész-berkekben), azonban a káros folyamat nem most kezdődött, évtizedek „kultúrpolitikai koncepciója” ez, s nemcsak színházi téren, de általában a kortárs művészetekkel szemben.
Évtizedek óta megfigyelhető folyamat Magyarországon, de éppúgy az egész világon, amit leginkább „múzeumiasodásnak” lehetne nevezni. Ennek természetesen semmi köze a múzeum-intézményekhez, inkább azt a tendenciát szeretném jelölni vele jobb fogalom híján, ami a kortárs kultúra alkotásait héttérbe szorítja a klasszikus művekkel szemben. Ennek vetülete figyelhető meg a színházi életben, mikor Shakespeare-t mindenhol rongyosra játsszák, ehelyett meglepődve kell felkapnunk a fejünket, ha a repertoárokban egy-egy még ma is élő szerzőtől fedezünk fel valamit. A művészet megállt volna legkésőbb a XIX. században?
Az úgynevezett alternatív színházak, úgy tűnik, erre is alternatívát kínálnak, s a probléma éppen ez. Hogy ez valaminek csak az alternatívája, a szerep alárendelt, de legalábbis másodlagos. Hiszen nem az a gond, hogy nem minden színház játszik csak és kizárólag kortárs darabokat (ezt a Merlin sem teszi, és Shakespeare tényleg jó!), hanem a kettős mérce. Az, hogy a kultúra előmozdítására szánt pénzek elosztásánál az alternatív színházak csak alternatív színházak, melyek minden helyzetből csak hendikeppel indulnak: kegyesen indulhatnak, „ha erre is van igény”.
Heller Ágnes szerint nincs szükség kultúrpolitikára, egy kormányzatnak irányzat-semlegesnek kell lennie. Én nem is gondolom, hogy az eddigi kormányzatoknak, s Szőcs Géza három F-jének célja volna az „alternatív színjátszás” megszűntetése, azonban a mindenkori kormányzatnak végre el kellene döntenie, merre akar haladni, merre kormányoz. Hiszen rossz tendencia, ha rossz gazdasági körülmények között, vagy ennek ürügyén, a költségvetéshez képest jelentéktelen összegeket a kultúra területeitől vonnak meg. Egyrészt azért, mert kevés olyan példát tudnék felhozni, amikor ilyen összegek újra folyósításra kerültek (amit el lehet venni, azt nem kell visszaadni), másrészt, mert ha egy ország itt kurtít, az valóban a vég kezdetét jelenti. Mert elgondolkodhatunk rajta: ezt a jelenséget valóban csak egy szűk budapesti réteg sínyli meg?
Ezzel együtt, sok szeretettel várunk mindenkit a szemlén, mely Nádas Péter: Találkozás című darabjával veszi kezdetét Gergye Krisztián társulatának előadásával, de itt lesz többek között a Hólyagcirkusz Társulat, Fehér Ferenc, valamint Pintér Béla és társulata. A rendezvénysorozat részletes programja itt olvasható.
Gál András
